Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
310.41
bux:
131808.91
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Facebook/busofficial

Bús Balázs az óbudai korrupciós botrányról: Kiss László átverte a választópolgárokat, le kell mondania

Az óbudai korrupciós ügy miatt le kell mondania a polgármesternek és a teljes képviselő-testületnek – mondta az InfoRádióban Óbuda-Békásmegyer korábbi fideszes polgármestere. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint viszont azért vették őrizetbe Kiss Lászlót, hogy „elegyék tőle a törvényesen, tisztességesen elnyert polgármesteri tisztséget”.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben szerdán kihallgatták a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját. Jelenleg mindhárman őrizetben vannak, és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség. A főügyészség szerdán összehangolt „eljárási cselekményeket” hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást.

A gyanú szerint Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A Központi Nyomozó Főügyészség megállapítása szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal.

Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer korábbi polgármestere a történtekre reagálva azt mondta az InfoRádióban, hogy legkésőbb októberben le kellene mondania Kiss Lászlónak és a teljes képviselő-testületnek. Hozzátette: „nagyon szomorú, hogy idáig jutottunk”, és véleménye szerint el lehetett volna kerülni, hogy „ilyen szégyen érje” Óbudát. A fideszes politikus emlékeztetett, hogy a választási kampány során többször felhívták a figyelmet a korrupciógyanús önkormányzati ügyekre, és már akkor jelezték, hogy szembe kellene néznie és el kellene számolnia a városvezetésnek azzal, amit tett.

Bús Balázs szerint az érintettek nem vonták le a szükséges konzekvenciákat, pedig több alkalommal kezdeményeztek rendkívüli testületi ülést. Mint fogalmazott, a baloldali képviselők – a polgármesterrel az élén – „elszabotálták” a kezdeményezéseiket. Hozzátette:

a gyanúsítottak egyszer sem voltak hajlandók szembenézni a botránnyal, illetve azzal, hogy ebben milyen felelősségük van.

A korábbi polgármester – aki az idei választáson is a kormánypártok jelöltje volt – azt mondta, a III. kerületiek többsége júniusban „szimpla Fidesz-gyűlöletből, a tényekről tudomást nem véve egy bűnbandát választott meg Óbuda élére”. Úgy véli, „az lenne a legjobb”, ha Kiss László polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester azonnal lemondana. Véleménye szerint az a tizenhat baloldali önkormányzati képviselő, akit júniusban megválasztottak, és a hamarosan lezáruló ciklusban is a testület tagjai voltak, „asszisztáltak” az ügyészség által gyanúként megfogalmazott bűncselekményhez, ezért

az októberi alakuló ülésen fel kellene oszlatnia magát a képviselő-testületnek, és új választást kellene kiírni Óbudán.

Ezt azzal indokolta, hogy az érintettek „átverték” az óbudai választópolgárokat. „A kampány alatt Kiss Lászlóék tízezer forintért brutális szavazatvásárlást hajtottak végre DK-s pártutasításra, és közel egymilliárd forintnyi közpénzt használtak fel olyan kommunikációs kampányra, amiről a Kúria is megállapította, hogy törvénytelen volt” – tette hozzá a korábbi polgármester.

Gyurcsány Ferenc: ez egy nyílt, durva beavatkozás a választási eredménybe

Gyurcsány Ferenc szerint Kiss László őrizetbe vétele egy új választás kikényszerítésének eszköze. A Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán úgy fogalmazott, „ahhoz, hogy a polgármester ügyében egy sok éve zajló ügyben le lehessen folytatni az eljárást, nem kell őt börtönbe zárni ítélet nélkül”. Hozzátette: nem tudja, hogy a gyanúsítás megalapozott-e vagy koncepciós jellegű, ugyanakkor szerinte maga az elindított eljárás „koncepciós jellegű, nyílt, durva, törvénytelen beavatkozás a választási eredménybe, az emberek döntésébe”. Gyurcsány Ferenc szerint „a rendőrség a kormány irányítása alatt működik”.

„A rendőrség tájékoztatta a kormányt arról a szándékáról, hogy lecsukja Kiss Lászlót. A kormány ezt tudomásul vette, rosszabb esetben maga sugallta. A kormány, a Fidesz, Orbán új választást akar Óbudán. Ez Kiss László bebörtönzésének indoka” – zárta gondolatait közösségi oldalán a DK elnöke.

Kiss Lászlót vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig meghosszabbította.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Néhány gondolat a devizahiteles végrehajtások „felfüggesztéséről”

Néhány gondolat a devizahiteles végrehajtások „felfüggesztéséről”

Jogtanácsosként, illetve ügyvédként 16 éve foglalkozom a fogyasztói követelésekkel, végrehajtási eljárásokkal, devizahiteles perekkel, így a 2010. óta e tárgykörökben zajló jogalkotási folyamatot mindvégig testközelből éltem át. Mivel ügyvédként adósi képviselettel, illetve magánszemély végrehajtást kérők követeléseinek érvényesítésével is foglalkozom nem csupán a pénzügyi vállalkozások oldaláról igyekszem a problémakört átlátni. A május 20-án megjelent törvényjavaslat és a végrehajtásokkal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozat is érdemes arra, hogy röviden, érthető módon javaslatokat fogalmazzanak meg a területtel foglalkozó szakemberek. Mivel mindkét téma önállóan is meghaladná egy véleménycikk kereteit, ezért most csak a devizahitelesekről szóló törvényjavaslat kapcsán teszek néhány észrevételt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×