Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.14
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Újabb 124 önkormányzatra vetné ki a kormány a szolidaritási hozzájárulást

Hivatalosan a gazdagabb települések által befizetett pénzből a leszakadó településeket lehetne támogatni, felzárkóztatni, a valóságban azonban sokkal kevésbé direkt módon van az összeg elosztva.

2023 folyamán 724 település önkormányzata összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetett be. 2024-ben már 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, ebből összesen 310,6 milliárd bevételre számít az állam - írja a Népszava az alapján a válasz alapján, amit a Pénzügyminisztérium adott Niedermüller Péter VII. kerületi polgármesternek közérdekű adatigénylése után.

A mostani tervezet 30 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest, ami meghaladja az infláció mértékét is.

2020-ban még csak 40 milliárd forintot vont el ezen a csatornán keresztül a kormány az önkormányzatoktól.

A Pénzügyminisztérium indoklása szerint: "a szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket". Arról a kormány dönt, hogy mely települések számítanak kiemelkedően tehetősnek, az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek. Azt viszont nem írták le, hogy mely települések kapnak az összegyűlt pénzből.

A Pénzügyminisztérium indoklása szerint

az összeg azért emelkedik, mert "az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett".

A lap azt írja, az önkormányzatok egyenlege 2020 óta harmadszor került idén mínuszba, a szektorban jelentkező hiány 108 milliárd forint az Eurostatnak küldött hivatalos hiányjelentés szerint.

A PM arra kérdésre, hogy mi az útja a szolidaritási hozzájárulásból befizetett összegnek, azt a választ adta: ez „része az önkormányzati támogatás pénzügyi fedezetének. Ennek szabályrendszerét a költségvetési törvény határozza meg. A települések 2023-ban összesen 1178 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak feladataik ellátására”. A Népszava emlékeztet, hogy idén ennél jóval kevesebb, összesen 1050 milliárd van ilyen célra betervezve. Ebből 740 milliárdot fizet az állam, a többit az önkormányzatok adják össze maguknak, illetve egymásnak a szolidaritási hozzájárulással.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Tisza-kormány: délután szavaznak az új köztársasági elnökről, kivételes eljárásban jöhet a gyógyszer-áfamentesség

Kedden 9 órakor folytatódik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelynek utolsó napirendi pontjaként választhat új köztársasági elnököt a parlament. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott - a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a szavazáson. Előtte viszont nyolc zárószavazásra, négy mentelmi ügyi eljárásra, valamint a legfőbb ügyész lemondási idejéről szóló döntésre is sor kerül. Ezen felül egyetlen nap alatt tárgyalja majd le a Ház a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslatot. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×