Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.25
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Lecsapott a rendőrség az ütközéssel végződött gyorsulási verseny miatt - fotók

Csak azért nem csapódott a két ütköző autó a nézők közé, mert egy oszlop megfogta őket.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egy balul elsült illegális autóverseny zajlott szombaton Székesfehérváron, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.

A rendőrség most azt közölte, hogy március 16-án este egy közúti közlekedési balesetről kaptak bejelentést, amely Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úton történt. A városi rendőrök megállapították, hogy a helyszínen illegális gyorsulási versenyt rendeztek, melyen két jármű összeütközött, és csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy sem a bennük helyet foglalók, sem a közelben tartózkodó gyalogosok közül nem sérült meg senki.

A küzdelemben résztvevő harmadik autós az egyenruhások kiérkezését meg sem várta, adatai hátrahagyása nélkül távozott, és arról sem győződött meg, hogy valaki élete vagy testi épsége veszélyben van-e.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai három vármegyei fiatalembert állítottak elő, akiket közúti veszélyeztetés bűntett, valamint – a helyszínt elhagyó sofőrt – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyeiket bevonták - olvasható a police.hu oldalon olvasható.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×