Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: BKV

Hiába ígérték, még nem állhatnak munkába a filippínó buszsofőrök

Nagy a titkolózás, egyelőre nem lehet tudni, hol akadt el az ArrivaBus által szerződtetett sofőrök képzése.

Még nem zárult le a járművezetők novemberben indult képzési programja - mondta a Népszavának Krsják Attila, az ArrivaBus Kft. kommunikációért felelős munkatársa. Mint írja a lap, ez alapján a fővárosi közösségi közlekedésben jelentős szerepet játszó cég által Budapestre szerződtetett, Fülöp-szigetekről érkezett 23 buszvezető egyelőre nem állhat munkába, holott a cég korábbi közlésében még január közepére ígérte a kezdést. A kommunikációs munkatárs későbbre ígért tájékoztatást.

Mint írják, egyelőre annyi tudható, hogy a Fülöp-szigeteki sofőrök egy előválogatás után érkeztek Magyarországra. Az európai munkavállaláshoz szükséges szakmai vizsgákat a tervek szerint angolul teszik le, ahogy a menetirányítással is angolul beszélnek majd. Emellett külön modulban készítik fel őket az olyan eseményekre, mint például amikor rosszul lesz egy utas, vagy akadály kerül a jármű elé.

A lap megjegyzi,

a késlekedés azért is furcsa, mert a munkáltatót szorítja az idő, a külföldi vendégmunkások az új szabályoknak megfelelően 2+1 évig maradhatnak Magyarországon.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban jelezte, hogy a szolgáltatóknak ugyan nem tilthatják meg külföldi munkavállalók foglalkoztatását, de szigorúan számon fogják kérni az üzembiztonsági és utastájékoztatási követelmények betartását, különösen a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást.

Korábbi hírek szerint a BKK szerződéses partnere ezt úgy kerülte volna ki, hogy először a 100E jelzésű közvetlen repülőtéri járaton állította volna munkába a külföldi buszvezetőket, ott ugyanis kevésbé feltűnő, ha csak angolul beszélnek.

Az ArrivaBus külön kiemelte, hogy a filippínó sofőrök ugyanazt a bért kapják, mint a magyar kollégák, ám ez nem jelenti azt, hogy nem kerülnek többe. A fővárosi önkormányzat által rendezett novemberi állásbörzén ugyanis elhangzott, hogy a távol-keletről hozott munkások foglalkoztatása csaknem 30 százalékkal drágább a toborzási, utaztatási, képzési költségek, illetve az itt tartózkodás alatt például a lakhatás biztosítása miatt - teszi hozzá a lap.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×