eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek tagjainak adott újévi fogadáson a Szépművészeti Múzeumban 2024. január 10-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Az államfő lemondását 15 napon belül kell elfogadnia az Országgyűlésnek - a nap hírei

A kormánypártok idén tavasszal benyújtják a gyermekvédelmi törvény második csomagját. Több ellenzéki párt is a köztársasági elnök közvetlen megválasztását kezdeményezi.

Az államfő lemondását 15 napon belül kell elfogadnia az Országgyűlésnek, ha ez megtörténik, akkor 30 napon belül meg kell választani az új köztársasági elnököt. Novák Katalin tegnap jelentette be lemondását. Az M1-en tett nyilatkozatában elismerte, hogy hibázott, amikor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének. Novák Katalin távozása után is megkapja elnöki fizetését, személyes autóhasználat, titkárság és egyéb juttatások mellett, ha igényli, elnöki rezidencia is jár neki élete végéig.

Több ellenzéki párt is a köztársasági elnök közvetlen megválasztását kezdeményezi. A Demokratikus Koalíció bejelentette: benyújtja a parlamenthez a szükséges javaslatot és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy az emberek közvetlenül dönthessenek az új államfő személyéről. A Jobbik is szorgalmazza Novák Katalin lemondása után a közvetlen államfőválasztást és a Momentum is ezt kezdeményezi. Az MSZP az Alaptörvény módosítását indítványozza. A szocialisták szerint a demokrácia és a jogállam helyreállításának fontos eleme, hogy a köztársasági elnök függetlenedjen a végrehajtó hatalomtól, és valóban ellássa az Alaptörvényben rögzített feladatait. Az LMP felszólított, hogy hozzák nyilvánosságra ki lobbizott a köztársasági elnöknél a kegyelem megadásáért és mivel indokolta ezt.

A kormánypártok idén tavasszal benyújtják a gyermekvédelmi törvény második csomagját, amely további szigorításokat tartalmaz a pedofil bűnelkövetők ellen – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté a Kossuth Rádióban beszélt arról is: helyesnek tartja, hogy az ellenzéki pártok jó része felvetette a közvetlen elnökválasztás gondolatát. Hozzátette ugyanakkor, Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek nem lenne szabad ilyen javaslatot tenni, mert amikor kormányon voltak, meg tudták volna valósítani az ilyen irányú terveiket.

Több mint 30 intézkedés érhető el a magyar családok számára, köztük számos kedvezményt házaspárok vehetnek igénybe – hangsúlyozta a Házasság Hete alkalmából a családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes kiemelte, hogy az első házasok két évig adókedvezményt vehetnek igénybe, a házasok igényelhetik a 2024 januárjától emelt összegű Babaváró hitelt. Új intézkedésként januártól már igényelhető a CSOK Plusz is, amely a gyermeket vállaló házaspárok számára minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál az otthonteremtéshez.

A hagyományaikat őrző közösségek érdeme a busójárás népszerűsége – fogalmazott a kultúráért felelős államtitkára Mohácson. Závogyán Magdolna a város főterén, a legnagyobb magyarországi télűző, tavaszköszöntő eseményen felhívta a figyelmet arra, hogy a busójárást az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének nemzetközi reprezentatív listájára is felvette, a népszokás a hungarikumok gyűjteményének is a részét képezi.

Elkezdődik a NATO évtizedek óta eddigi legnagyobb hadgyakorlata. A manőverben a 31 tagállam és támogató tagként Svédország összesen 90 ezer katonája vesz részt. A május végéig tartó hadgyakorlattal a katonai szövetség célja az elrettentés. Christopher Cavoli tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka szerint a szövetség bizonyítani kívánja, hogy az Észak-Amerikából érkező erők transzatlanti mozgása révén képes megerősíteni az euroatlanti térséget.

Az amerikai Kongresszus végérvényesen jóváhagyta az 40 F-16-os típusú vadászrepülőgépek eladását Törökországnak – ismertette az Egyesült Államok törökországi nagykövete. Az amerikai kormány január 26-án adta beleegyezését a 23 milliárd dolláros eladáshoz, három nappal azután, hogy Ankara ratifikálta Svédország NATO-tagságát.

Hatalmas migráns deportálási műveletet ígért Donald Trump, ha elnökké választják. A volt amerikai elnök kijelentette: a migránsok kitoloncolása lesz az egyik prioritása, véget vet a Biden-kormány minden nyitott határ politikájának. Donald Trump üdvözölte, hogy a szenátus elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot.

A háború két évvel ezelőtti kezdete óta Ukrajnában 195 egészségügyi intézmény semmisült meg, és további 1500-ban keletkeztek károk orosz csapások következtében - közölte a kijevi egészségügyi minisztérium. A legsúlyosabb károk Harkiv, Mikolajiv, Donyeck, Kijev, Csernyihiv, Dnyipropetrovszk, Zapirizzsja és Herszon régiók klinikáiban, illetve orvosi rendelőben keletkeztek. 502 megrongálódott egészségügyi intézményt sikerült helyreállítani.

Az ENSZ segélyszervezetének gázai székhelye alatt a Hamász adatkezelő központot épített ki ismertette az izraeli hadsereg szóvivője. Az alagútban számítógépeket, nagy teljesítményű szervereket, és a Hamász-fegyveresek lakóhelyiségeit tárták fel az izraeli katonák. A hadsereg szerint a Hamász hírszerzésre, adatfeldolgozásra és kommunikációra használta az alagutat. A palesztin foglyok kihallgatása után jutott tudomásukra a központ, amelyből több is lehet még Gázában.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×