Infostart.hu
eur:
378.17
usd:
320.75
bux:
129725.51
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija a forgalomba állításának napján a Déli pályaudvaron 2020. február 13-án. Az utasok a Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Soha ennyi hívást nem kapott a MÁV ügyfélszolgálata

Több mint 750 ezer hívást bonyolított 2023-ban a MÁV-Start telefonos ügyfélszolgálata a MÁVDIREKT, soha ennyi hívást nem kezeltek a szervezet tízéves fennállása alatt – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.

A közlemény emlékeztet arra, hogy tavaly elindították a mesterséges intelligencia által működtett robotasszisztenst, az Elvirát, amely 333 ezer alkalommal segítette az utasokat. 2024 májusától pedig már a MÁV-VOLÁN-csoport színeiben a Volánbusz ügyfélszolgálati feladatait is a MÁVDIREKT látja majd el.

Újításként a MÁVDIREKT kétlépcsős mélységű menürendszert kapott, rövid várakozási időt, és meglepően gyors ügyintézőhöz jutást biztosít. Az átlagos várakozási idő 2023-ban alig 39 másodperc volt – tették hozzá.

Megjegyezték, hogy már az első évben nagyjából 540 ezer hívás futott be a MÁVDIREKT-hez. Az elmúlt 10 évben összesen több mint 5,6 millió telefonhívás érkezett a telefonos ügyfélszolgálathoz.

A beérkező telefonhívások kezelése mellett az utasok e-mailben érkező kérdéseire is válaszolnak, melynek száma 2014-ben még épp elérte a 19 ezret, 2023-ra viszont már közel 57 ezer írásos választ küldött ki a MÁVDIREKT, főként a díjszabási és menetrendi kérdésekre válaszolva – írták.

A 2023 januárjában szolgálatba állt Elvira egy önkiszolgáló rendszerbe ágyazva válaszokat képes adni a belföldi menetrendi kérdésekre. Elvira célzott kérdéseket tesz fel az érdeklődőknek és több milliónyi közlekedési adatból a kiajánlás során az utazási igényeknek leginkább megfelelő menetrendet mondja el.

A robotasszisztens októbertől újabb funkcióval bővült, ha a hívó fél mobiltelefonszámról érdeklődik, SMS küldésével is meg tudja adni a választ – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×