Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Tűzoltók dolgoznak egy zalakarosi szállodánál 2021. augusztus 4-én. A szállodában teljes terjedelmében égett egy ötödik emeleti szoba, a tűz három másik szobát és a felettük lévő műfüves rekreációs területet is elérte. Senki nem sérült meg, de a hotelt kiürítették, hatvan embernek kellett elhagynia az épületet.
Nyitókép: MTI/Varga György

Volt, ahol nyitott ablakon repült be a tűzijáték vagy az erkélyre csapódott be

Kétszáznál is több esetben riasztották a katasztrófavédelmet az év utolsó napján, a számos tűzeset mellett több bajba került állatot is meg kellett menteni.

Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 igényelt tűzoltói beavatkozást - foglalta össze a szilveszteri eseményeket Dóka Imre tűzoltóőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban. Ebből 70 riasztás tűz miatt, 73 pedig műszaki mentés miatt érkezett. Elmondta azt is, hogy tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 olyan tűz keletkezett, ahol tűzoltói segítségre volt szükség. Ezek az esetek kisebb károkkal járó épülettüzek, meggyulladt kukák, pirotechnikai eszközök égő maradványai miatt kigyulladt növényzetek, tujasorok voltak.

Mint mondta, ezeken a csekélyebb tűzeseteken kívül, nem pirotechnikai eszközökkel összefüggően

három olyan riasztásuk is volt, ahol egy-egy ember életét vesztette lakástűzben a fővárosban, illetve Pest és Tolna vármegyékben.

Hangsúlyozta, hogy a petárda tiltott eszköz, ennek ellenére sajnos minden évben van ezzel kapcsolatos esemény. Azonban, akárcsak a legálisan vett de felelőtlenül használt tűzijátékok okozta tüzeknél, jellemzően a lakókörnyezetben élők vagy megpróbálják a tüzet maguk eloltani, vagy ők értesítik a tűzoltókat - tette hozzá.

Elmondása szerint nyolc olyan helyszín volt, ahol épületek is sérültek a kisebb tűzesetekben, például mert egy eltévedt tűzijáték egy erkélyre csapódott be, berepült egy lakás nyitott ablakán, vagy éppen egy előtetőre esett az eszköz egy forró darabja. Mint mondta, ezek ugyan néhány négyzetméteres tüzek, de komoly károkat is tudnak okozni.

Bár idén a pirotechnikai eszközök nem okoztak akkora kárt, de hangsúlyozta, egy ilyen kisebb méretű tűz is jelentős veszteségeket tud okozni az érintett lakás tulajdonosának.

Dóka Imre arról is beszámolt, hogy több állatmentéshez is riasztották a tűzoltókat. Ilyen volt például Törökszentmiklóson egy kovácsoltvas kerítésbe szorult kutya, vagy Bajóton egy másik eb, amelyik egy kútba esett és beszorult a lába. Hozzáfűzte, ennél több eset is történt, és ilyenkor a hangos pirotechnikai eszközöktől megriadt kutyák, macskák menekülés közben megsérülhetnek, illetve különböző helyekre is beszorulhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×