Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
A Szent Mihály-kápolna Vonyarcvashegynél 2018. május 16-án este. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben emelték, a pusztító balatoni viharból megmenekülő 40 halász emlékére.
Nyitókép: MTI/Varga György

Vasszigorral búcsúznak a balatoni nyártól egy parti településen

Vonyarcvashegy önkormányzata és a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület együtt a vízüggyel megelégelte a Balaton partjának illegális elfoglalását.

Két faház „nőtt ki” Vonyarcvashegyen a vízügy fennhatósága alá tartozó zagytér partjánál tavaly tél óta, amelyek tulajdonosai elkergetik a környékről az arra járókat. Augusztus végéig kaptak határidőt, hogy elbontsák a házakat, különben az önkormányzat, a vízügy, a rendőrség, valamint a vízi és szárazföldi polgárőrség teszi meg összefogva – számolt be a település polgármestere a HírBalatonnak.

Pali Róbert elmondta, miután bejelentést kapott arról, hogy az állami tulajdonú partszakaszon két engedély nélküli faház használói nem engedik arra sétálni, ott horgászni az embereket, maga is a helyszínre ment. Az ott tartózkodók őt is számonkérték, mit keres ott. A házak körül horgászsátrakat, autókat is látott. Fotókat készített, és bejelentést tett, amire a vízügy példás gyorsasággal reagált, felszólítva a faház tulajdonosait a bontásra, miután elutasította a fennmaradás iránti kérelmüket.

A pofátlanság teteje, amit itt csináltak. Óriási biznisz a horgásztatás, lehet szabályosan is csinálni, mi azokat támogatjuk, akik így teszik. Csak összefogással lehet és kell rendet rakni a Balatonon, ami nálunk már így zajlik

– fogalmazott Pali Róbert.

Kerekes Péter, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke pedig arról számolt be a lapnak, hogy három esetről is tud, amikor az engedély nélküli faházak környékére tévedőket megfenyegették az ott lévő emberek, hogy többet ne menjenek arra. Tudomása szerint szombathelyi, 30-40 év körüli, kopasz, kigyúrt férfiak voltak a fenyegetők, a faházakat pedig jó pénzért ki is adták bérlőknek.

“Eldurvult a helyzet a Balatonon gyerekkorom óta. Ha nem is tudjuk sokszor visszaállítani az eredeti állapotot, meg kell tenni mindent a Balatonért, ami mindenkié”

– mondta a vízi polgárőr utalva az illegális építményekre, stégekre, feltöltésekre, nádpusztításokra is.

Vonyarcvashegy polgármestere, Pali Róbert még elmondta azt is, hogy a települése az elsők között volt, abban is, hogy összefogva a vízüggyel és a vízi polgárőrökkel tavaly megszabadította a Balaton Vonyarc előtti részét a szabálytalan horgászkaróktól. Ezt idén megismételték.

Mint kifejtette: "Vonyarcvashegynek 2726 lakosa van. Mi nem csak a 2-3 nyári hónapban, hanem egész évben gondolkodunk”.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×