Infostart.hu
eur:
360.62
usd:
309.6
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
A magyar kormány Airbus A330-200F repülőgépe
Nyitókép: Keith Pisani (Facebook)

Valamivel ütközött az A330-as állami repülőgép augusztus 20-án, de még találgatják, hogy mivel

Lapértesülések szerint az állami A330-as szállítógép hajtóművében augusztus 20-án keletkezett sérülést jövő hétre már ki is javítják.

Megsérült az augusztus 20-ai légi parádé idején a Külgazdasági és Külügyminisztérium óriás-szállítógépe. A széles törzsű Airbus A330-200F a parádé programja szerint a honvédség vadászgépes és helikopteres bemutatóját követően egy WizzAir utasszállító társaságában repült át kis magasságban a Parlament előtti Duna-szakaszon.

A 17 milliárd forintért vásárolt állami gépnél a landolás után a hajtóművében olyan súlyos károsodást találtak, hogy a gép egy időre hangárba került. A szállítógépet üzemeltető WizzAir szerint a gép az augusztus 20-i repülés alkalmával madárral ütközött, de a motor sérülése nem ennek az eredménye. A landolást követően, elvégezték a kötelező teljes körű átvizsgálást, és a szakemberek ekkor találtak sérüléseket a hajtóműben.

Budapest, 2022. augusztus 29.
Az időszakos nagykarbantartásra érkezett első széles törzsű, Airbus A330F teherszállító repülőgép az Aeroplex Közép-Európai Kft. új hangárjában 2022. augusztus 29-én. A teljes körű karbantartást magyar szakemberek végzik a cég idén márciusban átadott új hangárjában.
MTI/Lakatos Péter
Budapest, 2022. augusztus 29. Az időszakos nagykarbantartásra érkezett első széles törzsű, Airbus A330F teherszállító repülőgép az Aeroplex Közép-Európai Kft. új hangárjában 2022. augusztus 29-én. A teljes körű karbantartást magyar szakemberek végzik a cég idén márciusban átadott új hangárjában. MTI/Lakatos Péter

A hvg.hu értesülése szerint a madárütközés külső nyomain kívül az egyik hajtómű elején található lapátsor egyik lapátján is volt sérülés. A sérülés jellegéből a szakemberek arra következtettek, hogy ezeket nem madár, hanem valami kisebb, de szilárd és kemény tárgy okozhatta. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a földön szívhatott be a hajtómű valamilyen követ, vélhetően a futópálya, vagy valamelyik gurulóút burkolatáról. Vélhetően ez az esemény már a leszállás után történhetett.

A HVG úgy tudja, hogy “a tervek szerint a menetrend szerinti üzemelés jövő héten visszaáll, amelyről a repülőgép tulajdonosa és a Wizz Air tájékoztatta az érintett partnereket”. A javítás költségét a biztosító fizeti.

Az Airbust mintegy 17 milliárd forintért vásárolta 2020-ban a kormány, hogy a koronavírus-járvány idején egészségügyi felszerelést hozzon vele Magyarországra. Később bérfuvarozásra álltak át vele. Az állami Airbus hetente többször is Kínába illetve Kazahsztánba repül árut hozni-vinni. Ez a tevékenység tavaly 1,6 milliárdos profitot hozott az államnak.

Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

Az EU hat legnagyobb gazdaságának pénzügyminiszterei a hónap végén Berlinben egyeztetnek a tőkepiaci unió legvitatottabb kérdéseiről, köztük egy megerősített uniós pénzügyi felügyelet létrehozásáról. A cél egy egységesebb európai pénzügyi piac kialakítása, amely a háztartások mintegy 11 ezer milliárd eurónyi bankbetétjéből több magántőkét csatornázna be a gazdaságba. A kezdeményezést az teszi sürgetővé, hogy az EU-nak egyszerre kell finanszíroznia a gazdasági modernizációt, a versenyképességi fordulatot és a növekvő védelmi kiadásokat. A nagy tagállamok külön egyeztetése ugyanakkor feszültséget kelt, mivel kisebb országok attól tartanak, hogy az E6-csoport megkerüli az érdekeiket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×