Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
fotó: police.hu
Nyitókép: police.hu

Életveszélyes eszközöket emeltek ki a Balatonból

A Balatonban rengeteg az olyan illegális horgászkaró, ami nemcsak a fürdőzők számára veszélyes, de komoly kárt tud okozni a hajókban is.

A Keszthely TV arról számolt be, hogy a Balaton gyenesdiási partszakaszán a helyi önkormányzat kezdeményezésére a hatóságok idén is több, mint száz törvénytelenül elhelyezett veszélyes cölöpöt és egyéb műtárgyat emeltek ki a tó vízéből.

„A főszezonban nincs annál fontosabb, mint a vízbiztonság. A fürdőzők és vízi közlekedés biztonsága. Ebben próbáltunk segítséget kérni ismételten a két szervtől. Nagy örömünkre rögtön elfogadták a meghívásunkat. A képviselőtestületünk előtte egy bejárást tartott és ebben a bejárásban megállapítottuk, hogy a tavalyi esztendő közel 300 felszedett karójából legalább 50-60 visszakerült” – mondta Gál Lajos polgármester a karók és cölöpök eltávolításakor.

A szakemberek egy körülbelül 6 kilométeres partszakaszt vizsgáltak át az engedéllyel nem rendelkező horgászkarók után kutatva Vonyarcvashegy és Gyenesdiás között.

Az akció során a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint a gyenesdiási és vonyarcvashegyi önkormányzat szakemberei összesen 150 fából, vasból és egyéb fémből készült veszélyes horgászati, halászati jelölőeszközt távolítottak el a Balatonból.

„Közös megállapodást tudtunk kötni a Vízüggyel, hiszen a mederkezelő a Vízügy, nekik van jogosultságuk a törvény szerint eltávolítani ezeket az élet- és balesetveszélyes karókat. Amelyek egyébként törvénytelenek is, tehát törvénybe ütközőek, a hajózási szabályzat ide vonatkozó szabályai szerint. És ezt a tevékenységet tavaly elkezdtük, idén folytatjuk és remélem ebből egy nagyon szép hagyomány lesz. A munkaterület az 6 km körülbelül a két partszakasz, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás között” – fogalmazott Kerekes Péter a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke.

Az illegálisan elhelyezett karókat főként baleset-megelőzési szempontból kell megszüntetnie a hatóságoknak, mivel korábban már tragédia is bekövetkezett amiatt, hogy sokszor a víz alatt nem látszódnak ezek az eszközök. Ráadásul a vízalatti karók nemcsak a fürdőzőkre veszélyesek mert a vitorlásoknak és a kis evezős hajóknak komolyan felsérthetik a hajótestét.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×