Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.09
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Mozgólépcső melletti felvonó az M3-as metróvonal felújított Arany János utcai állomásán az átadóünnepsége napján, 2023. március 20-án. Átadták a budapesti 3-as metró megújult Arany János utcai és Nyugati pályaudvari állomását; a felújítás költségeinek hozzávetőleg kétharmada uniós, egyharmada pedig hazai forrás.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Ember esett a 3-as metró elé

A körülmények egyelőre tisztázatlanok.

Beesett egy ember az M3-as metró Nagyvárad téri megállójánál, éppen az érkező szerelvény elé, amely ezután még tíz métert haladt - írja az Index. Tűzoltók érkeztek a helyszínre, az utasokat kiterelték a megállóból. A déli szakaszon buszos pótlás kezdődött.

A körülmények egyelőre tisztázatlanok.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×