Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Pintér Sándornak írt a bulinegyed miatt Erzsébetváros polgármestere

Fokozott ellenőrzéseket sürget a levelében, úgy látja, ezek kiemelten hasznosak - ha vannak.

A Belső-Erzsébetvárosban kialakult úgynevezett „bulinegyed” rendkívül látogatott mind a magyarok, mind a külföldiek körében, ezáltal pedig jelentősen túlzsúfolt területnek számít. "Ugyanakkor aA Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. évi beszámolójából az derül ki, hogy a tavalyi évben Budapest belvárosában – így Belső-Erzsébetvárost is érintve – összesen 11 alkalommal hajtottak végre fokozott közterületi ellenőrzést. Azaz összességében még havi rendszerességgel sem került sor nagyszabású akcióra azon a területen, ahol a legtöbb szórakozóhely található, illetve ahol a legtöbb szórakozni vágyó megfordul. Közben pedig a Budapesten regisztrált bűncselekmények száma 16,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest" - írta közleményében Niedermüller Péter polgármester.

Ezért levélben fordult Pintér Sándorhoz, arra kérve a belügyminisztert, gondoskodjon az ilyen fokozott közterületi intézkedések gyakoribbá tételéről Erzsébetvárosban.

"Véleményem szerint ezek az akciók rendkívül hasznosak, mivel az a céljuk, hogy biztonságos környezetet teremtsenek mind az ott élők, mind a törvényeket betartva szórakozni vágyók számára" - fogalmazott a polgármester, kerületi segítséget is ajánlva a rendőröknek, ha ennek szükségét érzik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×