Infostart.hu
eur:
359.84
usd:
309.5
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Csőtörés miatt beszakadt útburkolat a debreceni Rakovszky Dániel utcában 2023. január 12-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megszólalt az autós, aki alatt megnyílt a föld Debrecenben

Megijedni sem volt ideje, olyan gyorsan történt minden. A kárát a város állja.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, múlt csütörtökön beszakadt az aszfalt a 4-es főút debreceni átvezető szakaszán, egy személygépkocsit majdnem elnyelt a föld. Vízelfolyás okozta az útrepedést a Rakovszky utcán, ahol a Debreceni Vízmű Zrt. dolgozói próbálták elhárítani a vízszivárgást.

A ritka jelenséget egy férfi egészen közelről élhette meg. Vértesi Philip ugyanis épp napi ügyeit intézte, amikor autója alatt megnyílt a föld. A dehir.hu-nak azt mondta, éppen a cége könyvelőjéhez tartott, amikor kiment alóla a talaj.

"Nem szegtem szabályt, nem ült mellettem senki szerencsére, és nekem sem esett bajom. Lehetett volna más is a forgatókönyv, így csak örülni tudok" – emelte ki. Látta, hogy a forgalmat addigra már elterelték, majd egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az ott dolgozó szakemberek kiszaladnak elé, hogy megállítsák. Mint azt utólag kiderült,

ők már látták a repedést, ám mire lefékezték az érkező autót, a lyuk elnyelte a BMW-t.

Attól ijedt meg a legjobban, hogy nem tudta, meddig tart majd a zuhanás, utána pedig annak, hogy a céges papírjait még ki tudta menteni a kocsiból. Mint mondta, egy ember azonnal a segítségére sietett, feltérképezve a helyzetet. Bár csak az anyósülés oldaláról tudott kiszállni az autóból, leblokkolni sem volt ideje: egyből azt tervezte, hogyan tudja folytatni a napi teendőit, mert időre kellett mennie.

Vértesi Philip reméli, soha többet nem fordul elő vele ez, és hálás a városvezetésnek az azonnali segítségnyújtásért. Az autót kárszakértő vizsgálja jelenleg, de a város teljes mértékben rendezik a kárát.

„Egy éve van meg az autó. Vicces belegondolni, ha egyszer eladnám, a leírásban az enyhén sérült megfogalmazásnál koccanásra, rossz parkolásra gondolnának az emberek, nem arra, hogy ez az autó szakadt be a Rakovszkyn” – mondta a károsult autós.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×