Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Egy utas autójának forgalmi engedélye a metró Déli pályaudvari állomásán 2017. január 26-án. A budapesti főpolgármester a levegőszennyezettség miatt január 23-án reggel 6 órától rendelt el közlekedési korlátozást a város közigazgatási területén. Ennek értelmében tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A forgalomkorlátozás - további hatósági intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart. A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium január 25-én délután négy órától - a forgalmi engedély felmutatása mellett - ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak az autósoknak, akik a szmogriadó idején nem használhatják járművüket a környezetvédelmi besorolás miatt.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

130 év után fontos változás jön az autók forgalmi engedélyénél

Az első változat óta már a hetedik generációnál tartunk, és jövőre már nem is kell vezetésnél magunkkal vinni.

Szinte napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1892. november 26-án vette kezdetét a magyar autózás története, jellemzően egy hivatalos engedély kiállításával, ami minden magyar forgalmi engedélyek ősének is tekinthető. Az első magyar autótulajdonos Hatschek Béla lát- és műszerész, az Első Magyar Műszemgyár igazgatója – írja visszapillantásában a vezess.hu.

Ez csak egy egyedi, írásbeli engedély volt, amelyben Budapest rendőrkapitánya hozzájárulását adta, hogy Hatschek Béla „Benz mozdonykocsiját” használhassa a városban.

  • 1910. május 1-jétől tették kötelezővé a gépjárművek üzemeltetéséhez a forgalmi engedély kiváltását.
  • 1922 és 1930 között adták ki a második generációs forgalmi engedélyeket, miután a háború után megmaradt üzemképes járműveket új rendszámmal és forgalmi engedéllyel látták el.
  • A következő változat 1930-ban érkezett, úÚjdonságot jelentett benne az ideiglenes, illetve a nemzetközi forgalmi engedély bevezetése, illetve a próbarendszám megjelenése is.
  • 1958-ban érkezett meg a negyedik variáció, az akkor bevezetett forgalmi engedély már szürke fedeles kis füzetformátumú okmány volt, és ebben az időszakban vezették be az egy alkalomra szóló forgalmi engedélyt is, amelynek birtokában rendszám és forgalmi engedély nélkül is lehetett közlekedni a járművel, az előre meghatározott útvonalon.
  • 1981 és 1999 között adták ki a két lapból álló, négyoldalas, ötödik generációs, zöld színű forgalmi engedélyt, amit már egy kis átlátszó tokban lehetett tartani. Az okmány egy személyi lapból – ezen álltak a gépjármű tulajdonosának adatai -, és egy törzslapból állt – ezen a gépjármű adatai szerepeltek.
  • 1992. május 1-től 2010-ig még egy papírnak kellett lennie a forgalmiban, a környezetvédelmi igazolólapnak, más néven zöldkártyának.
  • 1999 januárjától 2004 év végéig volt érvényben a hatodik generációs forgalmi, ami már szinte ugyanúgy nézett ki, mint a jelenleg is érvényes hetedik forgalmi engedély, amit Magyarország EU-s csatlakozásakor vezettek be.
  • 2023 januárjától pedig belföldön autózva már nem kell a vezetőnek magánál tartania a forgalmit, ettől függetlenül persze meg kell csináltatni, fizikailag léteznie kell az okmánynak.
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×