Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.14
bux:
148073.25
2026. november 4. szerda Károly
Ültetésre váró facsemete a Településfásítási programról tartott sajtótájékoztatón Győrzámolyon 2023. március 24-én. A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Csipkedhetik magukat az önkormányzatok, ha erről nem akarnak lecsúszni

A Országfásítási program részeként 2020-ban meghirdetett Településfásítási programnak idén az ötödik üteme kezdődik. 2025-ben újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok.

Tavasszal és ősszel 5000-5000 fa áll az igénylők rendelkezésére, akik a hétfői naptól regisztrálhatnak a program honlapján. A fákat a 10 ezer fő alatti települések igényelhetik zöldítéséhez. Az érdeklődők ezúttal is tizenhárom fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát.

Az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai Főosztályának vezetője az InfoRádióban jelezte, eddig már közel 100 önkormányzat élt a lehetőséggel, vagyis háromezer fa már elfogyott a tízezerből, így nem árt igyekezni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Településfásítási program eddigi négy ütemében összesen 56 ezer sorfát ültettek el mintegy 1500 településen. A fásítási programokkal a kormány célja az, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen.

A fákat úgy választották ki, hogy mindenki megtalálja a maga számára megfelelőt: vannak köztük őshonos fajok, például tölgyek, hársak, juharok, valamint díszfák is, mint a szivarfa. A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre a 2025. január 13–24. közötti időszakban van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon. Az elültetésre szánt 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja.

A fák mellé odúk is járnak majd, hiszen a fákat nem lehet elképzelni madarak nélkül – tette hozzá Szentpéteri Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×