Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Gellérthegyi Sikló Kft.

Sikló helyett csak pereket kap a Gellérthegy

Bár minden engedélye megvan, mégsem kezdődhet el a gellérthegyi sikló beruházása. A cég a fővárost, a városvezetés pedig az engedélyeket kiállítókat perelte be.

Minden szükséges engedélyünk megvan, még a 2006-2007-ben indított tervezési folyamat során született tervekre is hatályos az engedélyünk – mondta az InfoRádiónak Walton Imre, a Gellért-hegyi Sikló Kft. ügyvezető igazgatója.

Az építkezés azért nem indult el, mert a 2010-2020 közötti időszakban a Rác Fürdő "árnyékába" került a projekt, mert ugyanaz a tulajdonosi köre volt a két beruházásnak. Emiatt is változtatták meg a nevét Gellérthegyi Siklóra. A beruházás 2020-ban új lendületet kapott, akkor új terveket készítettek, egyeztettek a kerületi és a fővárosi önkormányzattal.

Walton Imre szerint ekkor látványosan haladtak a tervek addig, amíg egy újabb fordulat nem történt. Az ügyvezető szerint valamilyen politikai döntés születhetett a Fővárosi Önkormányzatnál, "és onnantól kezdve kiszerettek ebből a projektből".

A cég elindított egy megállapítási pert, és azt kéri a bíróságtól, hogy mondja ki: a főváros elállásközlése jogszerűtlen volt. Walton Imre megjegyezte: a főváros minden engedélyt, amit megkaptak, keresettel támadott meg. Ez szerinte azért "furcsa", mert a társaságban a főváros közvetetten tulajdonos, és közös döntés született a tervek elkészítéséről, közös döntés hagyta jóvá, hogy ezt magánbefektető finanszírozza.

A tervek elkészültek, az engedélyeket megkapták, de a főváros ezeket rendre keresettel támadta.

A főváros egy hivatalos közlésben az elállás alapvető indokaként az érdekmúlást nevezte meg. Ezt azért tartják furcsának, mert a főváros vezetése úgy nyilatkozott, hogy lesz sikló, és ez egy szükséges beruházás. Korábban a Fővárosi Önkormányzat a Gellért-hegy és a Várhegy turistabusz-problémáit mindig is együttesen kezelte. Walton Imre azt gondolja, ez az elállási indok mondvacsinált. "Inkább egy gazdaságossági kérdés, hogy nem ilyen üzleti profillal szeretnék megvalósítani, hanem egyedül vagy az állammal együtt közberuházásként" – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×