Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Vendégek egy stockholmi étteremben és teraszán 2021. július 1-jén. A koronavírus-járvány miatt a vendéglátóhelyek nyitvatartására vonatkozó korlátozásokat ezen a napon teljesen feloldották Svédországban.
Nyitókép: Stefan Jerrevang

Ősszel akár több üzlet is bezárhat, mint a koronavírus-járvány alatt

A vendéglátóipar valamennyi szereplőjét megterheli az energiaválság miatti rezsiköltség-emelkedés.

Méretüktől függően sokszorozódhatnak a vendéglátóegységek költségei az energiaválság alatt – mondta az InfoRádiónak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A kis- és a nagy típusú éttermekre is ugyanolyan rossz hatással van az energiaár-robbanás. A nagyobb éttermek esetén önmagában is több a költség. "Tudok olyan étteremről, ahol mondjuk az augusztusi áramszámla 22 millió forint volt. Azért annak komoly forgalmat kell produkálni, hogy csak az áramszámlát ki tudja termelni, és akkor még a gáz hozzá se jött. Én azt mondom, hogy a baj mind a két szegmensben nagy" – mondta Kovács László.

Sorra zárnak be a 30-40 éven át nyitva tartó éttermek – tette hozzá Kovács László. Sopronban egy étterem negyven év után zárt be, "mert képtelen volt kitermelni, illetve áthárítani azt a megnövekedett költséget, ami a rentábilis működéshez szükséges lenne". Mint mondta: a vendégek számára bizonyos szintig el lehet mondani azt, hogy kényszerűségből emelünk, de amikor elfogy a vendégek zsebéből is a pénz – és sajnos most ez várható –, akkor van igazán gond.

Ugyanis nincs hova emelni, mert nincs kinek.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint béke esetén lesz esély a gazdaság normalizálódására. A 2008-as válság sem alapvetően gazdasági, hanem inkább pénzügyi válság volt, Magyarországon éppúgy, mint az egész világon.

"Ha ezt összehasonlítjuk a mostanival, akkor azt látjuk, hogy azért mindenkinek megmaradt a munkahelye, normálisan bejárhatott dolgozni, megkapta a fizetését. Mégis körülbelül 6-7 év kellett ahhoz, hogy a forgalmát tekintve, változatlan áron, a vendéglátás ugyanazt produkálja, mint a válság előtt. Tehát 2008 után 2015-re érte el a forgalom a válság előttit. Azt hittük, hogy az elmúlt két évben dúló Covid-válságnál rosszabb már nem lesz, és ha azt túléljük, akkor reménykeltő visszatérésre van lehetőség" – fogalmazott.

A koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt 51 ezer üzletből 3400 döntött a bezárás mellett – tette hozzá Kovács László, aki szerint ősszel jóval több egység hagyhat fel eddigi tevékenységével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×