Infostart.hu
eur:
360.24
usd:
310.46
bux:
131536.5
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Pixabay

Egyre több az öngyilkos gondolattal segélyhívást indító gyerek

A járványidőszak és a várható egzisztenciális válság súlyosbít a helyzeten. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány önkénteseket keres, hiszen az állami ellátás telített, és sok fiatal csak hasonló civil kezdeményezéseken keresztül kaphat segítséget.

Van egy olyan generáció, amelynél egy-másfél év nagyon másképp alakult, mint amit az életkori sajátosságaik és szükségeik diktálták volna. A karanténos időszak, a kortárs közösség elmaradása nyomot hagyott, és sok család nagyon sokféle veszteséggel küzdött meg. "Amikor a tavalyi év elkezdődött, nagyon sok középiskolás úgy ült vissza az iskolába, hogy nem volt tér és idő ezeket a sérelmeket, traumákat, veszteségeket feldolgozni" – mondta Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője.

Erre a lelkiállapotra jött rá még a háborús szorongás, és azok az egzisztenciális krízisek, amikkel most kell megküzdeniük a családoknak. A pszichológus szerint az éves statisztika alapján soha nem volt még annyi szuicid gondolattal, általános lehangoltsággal és szorongásokkal megkereső hívásunk, mint 2021-ben. Még szomorúbb, hogy a számok azt mutatják,

az öngyilkossági gondolatok száma tovább emelkedik,

csak az első félévben több mint nyolcszáz esetben hangzott el egy beszélgetésben vagy egy chat-konzultációban a szuicid szándékra utaló gondolat.

A pszichológus szerint a legszorongatóbb, hogy nagyon korlátozott személyes, konkrét segítséget tudnak ajánlani a tizenéveseknek, illetve a fiatal felnőtteknek, mert a mentálhigiénés ellátás, a gyermekpszichiátriai osztályok és ambulanciák megteltek.

"Egy család feszültségének a gyerekek és nagyon gyakran a serdülő kamaszkorúak lesznek tünethordozói. Nagyon sokatmondó, hogy az elmúlt fél évben megszaporodtak a kortárs kapcsolatok, a párkapcsolatok, a szexualitás vagy az iskolai problémák terhére a családi konfliktusokkal kapcsolatos hívások" – mondta az alapítvány vezetője.

Különösen kora este, a chat-szobákban tapasztalják, hogy még egy vagy két önkéntes kellene az ügyelői szobába ahhoz, hogy biztosan mindenkivel tudjanak konzultálni. "Az is nagyon fontos lenne, hogy innen legyen hova továbbirányítani szaksegítséghez őket" – tette hozzá.

Reményiné Csekeő Borbála szerint a helyzet "egy kicsit még rosszabb," mert nagyon sokszor a fizetőképes szülők sem találnak megfelelő magánellátást.

"Az egész szakmának és a döntéshozóknak is alapjaiban át kell gondolni, miként tudunk a pszichés problémákkal küzdő fiataloknak segíteni.

Már látjuk, a most fennálló rendszerben nincs elég kapacitás, és abban a képzési struktúrában, amiben a pszichológusok és a terapeuták képződnek, ez nem is fog egyik napról a másikra megoldódni" – mondta.

Ha segítségre van szüksége
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

A gyermekek a kifejezetten nekik létrehozott Kék Vonal számát is tárcsázhatják: 116 111. Üzenetben: https://kek-vonal.hu/

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Magához tért a forint a délelőtti hullámvasút után

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, bár a két esemény között egy 2 egységnyi korrekció is megvalósult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×