Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Füst száll a magasba egy orosz rakétatámadás után a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. május 3-án.
Nyitókép: MTI/AP/Jon Gambrell

Kormányálláspont: amink van, azzal segítjük Ukrajnát

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Lembergben tartózkodik, ott öntött tiszta vizet a pohárba.

Magyarország a rendelkezésére álló eszközökkel kész minden segítséget megadni Ukrajnának - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a nyugat-ukrajnai Lembergben, a város polgármesterével folytatott találkozón.

Magyar Levente kiemelte, Magyarország kész

nagy számban befogadni és ápolni sérült ukrán gyerekeket és sebesült katonákat.

Magyarország folytatja azt az ösztöndíjprogramot is, amelynek keretében több ezer olyan ukrán felsőoktatási hallgatót tud fogadni, akinek el kellett hagynia a szülőföldjét vagy meg kellett szakítania a tanulmányait - tette hozzá.

Elmondta még, hogy Magyarország kész kiterjeszteni a humanitárius segélyprogramot több vonatkozásban a nyugat-ukrajnai régióra, Lembergben ugyanis már van egy hatalmas irodája az Ökumenikus Segélyszervezetnek, amelyen keresztül a magyar kormány az itteni programját bonyolítja le.

Andrij Szadovij polgármester bemutatta, mi történt a városban az elmúlt hónapokban, és elmondta, hogy a háború kitörése óta több mint ötmillió menekült utazott keresztül a településen. Megköszönte Magyarország támogatását, és jelezte azt is, hogy készen állnak az Ökumenikus Segélyszervet nyugat-ukrajnai irodájával is az együttműködésre.

Magyar Levente találkozott Makszim Kozickijjal, a megye katonai kormányzójával, akit szintén tájékoztatott a Magyarország által felajánlott lehetőségekről.

A kormányzó

háláját fejezte ki Magyarországnak, amiért befogadott egymillió ukrán menekültet.

Az államtitkár útja Kijevben és környékén folytatódik, ahol Magyarország az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül segíti a háború sújtotta településeket.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×