Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt a meghallgatásán, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén 2022. május 19-én. Mellette  Csepreghy Nándor (b).
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Lázár János nem szavazza meg a vármegyéket

Nem változott a véleménye 2011 óta a kérdésben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem túl népszerű az ellenzék körében a kormány javaslata, miszerint a kormánymegbízottakat főispánoknak neveznék át, a megyéket pedig vármegyére, aminek többen is hangot adtak jellemzően a közösségi médiában.

Az ügy kapcsán a 444.hu arra is emlékeztetett, hogy Lázár János 2011-ben a többi között úgy vélekedett, hogy „a vármegyének nem jó történeti aspektusai vannak. (…)”, illetve, hogy „egy modern, jövőorientált alkotmányban nincs szükség arra, hogy olyan kérdéseket érintsenek benne, amelyek sértik emberek érzékenységét, vagy amelyeknek a XXI. század Magyarországához semmi közük nincs.” Majd hozzátette: „remélem, hogy a józan ész az érzelmeket felülírja”.

A lap ismét föltette a kérdést az immár építési és beruházási miniszternek, hogy mi a véleménye arról, hogy egy fideszes javaslat szerint a megyéket vármegyékre neveznék át. Lázár János álláspontja pedig nem változott, és a szavazata is ehhez fog igazodni – válaszolta Krakkó Ákos, Lázár János sajtófőnöke.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×