Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Medencék a Palatinus strandon, a Margitszigeten 2020. május 21-én. Öt budapesti strandfürdőt - a Palatinust, a Paskált, a Rómait, a Csillaghegyit és a Pesterzsébetit - megnyitnak május 30-án, a hatodikat, a Pünkösdfürdőit pedig június 15-én - jelentette be Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatóján. A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Budapesti gyógyfürdők: jön a talpra állás éve

A 2021-es év első négy hónapja még a zárásról szólt, az utolsó három viszont súrolta a "békebeli" 2019-es forgalmat, így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. igencsak bizakodó az idei esztendőt illetően.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2021-es nettó árbevétele több mint félmilliárd forinttal meghaladta a 2020-ast - számolt be érdeklődésünkre a társaság vezérigazgatója.

Szűts Ildikó hozzátette, úgy számolnak, hogy a 2022-ben a bevételeik elérik a pandémia előtt utolsó év bevételeinek a 75 százalékát.

"A 2021-es év jobban sikerült, mint a 2020-as, annak ellenére, hogy 4 hónapig zárva voltunk. A nettó árbevételünk így is több mint fél milliárd forinttal nőtt. A várható eredményünk 818 millió forinttal jobb, mint az eredeti üzleti tervben volt, ennek alapvetően az az oka, hogy az év utolsó 2-3 hónapja jelentősen javult, volt sok olyan napunk ekkor, amely megközelítette a 2019-es békeidőbeli szintet" - ecsetelte Szűts Ildikó.

A beruházásokból viszont semmit nem tudtak elkezdeni, hiszen a pandémia miatt összesen 21 milliárd forint árbevétel-kiesés volt.

"Ez azt is jelenti, hogy egy energiahatékonysági beruházás átkerül 2022-re"

- mutatott rá.

Beszélt a Rác Fürdő sorsáról is: 2021 szeptemberében megkapták hozzá a kulcsot.

"Sikerült a felszámolási eljárásból visszavásárolni a BGYH-nak a fürdőt."

2022-re még nincs elfogadott üzleti tervük, de a hónap végére lesz.

Arra számítanak, hogy folyamatosan nyitva tudnak tartani, a turizmus mindenesetre már elindult, bíznak benne, hogy a trend megmarad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×