Infostart.hu
eur:
354.77
usd:
310.68
bux:
138984.34
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Gál András Levente: fel kell venni a versenyt a globális digitális szolgáltatókkal

Nemzetközi összefüggésben is érdekes újításokat alkalmaz a magyar közigazgatás – mondta a Digitális Jólét Program és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője.

Idén már második alkalommal rendezte meg a nemzetközi közigazgatás-fejlesztési konferenciáját, a Digital Public Administration Summitot az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont és a Digitális Jólét Program.

Az első napon a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit járták körbe a közigazgatás fejlesztése területén, a második nap pedig az adatvagyon, adatgazdaság témáját, részint a kkv-fejlesztés területén, részint pedig azt, hogy az adatvagyon az üzemanyaga azoknak a mesterséges intelligenciáknak, amelyek egyre fejlettebben, egyre összetettebb rendszereket tudnak egyre gyorsabban működtetni a közigazgatásban – mondta érdeklődésünkre Gál András Levente.

A Digitális Jólét Program és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője kiemelte, hogy nemzetközi összefüggésben is érdekes újításokat alkalmaz a magyar közigazgatás, a nemzetközi konferencia célja pedig eszmecsere elsősorban a V4 országok között, az Európai Unió és a V4-en kívüli országok szakértőinek bevonásával.

"Van egy alapvető verseny, amire ma már az Európai Unió és a tagállamok is egyre inkább felhívják a figyelmet, hogy a globálisan alkalmazott platformok olyan szolgáltatásokat tudnak nyújtani és olyan módon, hogy az állampolgárokat, a vállalatokat az egyes államok és nemzetközi közösségek joghatósága alól kiszervezik" – figyelmeztetett Gál András Levente, és felidézte, hogy erről szól az a digitális menetrend, amelyet 2020. február 19-én fogadott el az Európai Bizottság.

"Az Európai Uniónak fel kell vennie a kesztyűt elsősorban a távol-keleti és az észak-amerikai platformszolgáltatókkal szemben,

ami élénk vita tárgya jelenleg az Európai Unión belül, hogy az uniónak inkább a globális szereplőkkel szemben kellene érdeket érvényesíteni, vagy a tagállamok rovására. A magyar álláspont egyértelmű e tekintetben, erős tagállami kompetenciákkal lehet európai uniós hatékony érdekérvényesítés" – mondta Gál András Levente.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×