Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
312.51
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Eldőlt, hol gyűlik össze a baloldali ellenzék október 23-án

Márki-Zay Péter és Dobrev Klára együtt emlékezik 1956-ra.

Október 23-án, szombaton délután négy órától közös ünnepi rendezvényt tartanak az ellenzéki pártok a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. Az eseményen felszólal Márki-Zay Péter, előválasztáson győztes, közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, valamint második fordulóban második, DK-s Dobrev Klára is – tudta meg a Népszava.

A lap úgy tudja, hétfő óta intenzív tárgyalások kezdődtek a DK, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum és az MMM tagjainak részvételével. A kampányfőnökök és szakpolitikusok rendszeresen egyeztetnek a téma a kampánystratégia összehangolásáról és a közös program kialakításáról. A pártelnökök olyan kérdésekben döntenek majd, mint például az árnyékkormány tagjai és a közös lista. Utóbbi azért is érdekes, mert az előválasztási győzelme után Márki-Zay Péter arról beszélt, egy hetedik frakcióra is igényt tart az Új Világ Néppártra alapozva.

Az Index úgy tudja, a pártok szeretnék lehetőleg karácsony előtt lezárni a közös lista kérdését. Tíz helyet kérhetnek a közös listán Márki-Zay Péterék az egyeztetéseken.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×