Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.74
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke (j) és Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatót tart az Országház előtt 2021. október 8-án. Karácsony Gergely visszalép az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folytatott versenyből. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által indított politikus közölte: arra kéri támogatóit, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre szavazzanak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Reagáltak a pártok Márki-Zay Péter "hetedik frakciós" ötletére

Egységesen mind a hatan.

Mint ismert, egy "hetedik frakciót" is létrehozna a jelenlegi hat ellenzéki párté mellett Márki-Zay Péter kormányfőjelölt a jövő tavaszi országgyűlési választások után.

A hat ellenzéki párt kedden reagált a felvetésre, és mint az ATV.hu portálon olvasható, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd azon az állásponton van:

"nem a sajtón keresztül kell ezeket a kérdéseket megbeszélni".

Márki-Zay Péter indoklásul azt mondta a hetedik frakció mellett, hogy akik egyik ellenzéki pártnak sem tagjai, azoknak is legyen valamilyen lehetőségük. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke Pálinkás József Pártját, az Új Világ Néppártot "használhatná".

"Az ellenzéki összefogásban részt vevő hat ellenzéki párt az előzetes megállapodásuk szerint megkezdik a tárgyalásokat az előválasztás utáni teendőkről. Az ilyen felvetéseket ott kell megbeszélni" - olvasható az ellenzéki pártok állásfoglalásában.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×