Infostart.hu
eur:
355.84
usd:
312.76
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Businesswoman on blurred background voting using digital interface 3D rendering
Nyitókép: sdecoret/Getty Images

Így képzeli a Civil Választási Bizottság a köztársaságelnök-jelölti előválasztást

Jöhet a civil köztársasági elnöki előválasztás is – mondta az InfoRádiónak a Civil Választási Bizottság elnöke. Szerinte nem kell várni az ellenzéki pártokra, hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, majd pedig az emberek online tehetnek javaslatot az új államfő személyére.

Mint arról az Infostart is beszámolt, államfőjelölti előválasztást tervez a Civil Választási Bizottság. Ennek kapcsán megkerestük a Civil Választási Bizottság elnökét, Magyar Györgyöt, aki elmondta: nem lenne költsége annak, ha az emberek saját maguk jelölnének és választanák ki az államfőt, ugyanis ez online történne. Szavai szerint az első körben jöjjenek a javaslatok, utána pedig egy úgynevezett preferenciális szavazást kell kiírni, lehetőleg 2022 márciusára, ami – meglátása szerint – addig le is bonyolódhat.

Magyar György hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi kormánytöbbség kezében a döntés, de szerinte mégis fel kellene mutatni egy alternatív jelöltet is. Úgy vélik, az ellenzék összetartásának tovább kell mennie, ezért készen kell állniuk arra, hogy ha lehetőség kínálkozik jelölni a köztársasági elnöki posztra, akkor ezzel ne legyenek elkésve.

A Civil Választási Bizottság elnöke szimbolikusnak nevezte a jelölést, hogy a polgárok által kiválasztott személy a nemzet egységét jelképezze „egy párt kedvezményezettjével szemben”. Magyar György szerint nem kell feltétlen a pártokra várni. „A pártok nyilatkozatait majd be fogjuk gyűjteni, de én már most bírom néhány értékes, hasznos közéleti személyiség támogató nyilatkozatát” – fogalmazott.

A szakember a választás menetrendjét is felvázolta. Ez alapján néhány nap múlva a Civil Választási Bizottság megteszi az ajánlatát. Magyar György számításai szerint

„november hónapban elkészülhet az ütemterv, majd a karácsonyi szünettel összefüggésben ezt azonnal meg lehet indítani, véglegesítve az egyeztető tárgyalásokat.”

Mindezzel jövő márciusra készen kell lenni, ismételte meg, mert ha a jelenlegi parlament választ köztársasági elnököt, akkor nekik az alternatívát fel kell tudniuk mutatni.

Az első magyarországi (ellenzéki) előválasztás két fordulójában az elmúlt hetekben összesen mintegy 850.000 ember adta le a szavazatát.

Áder János ötéves mandátuma 2022. március 13-án jár le, így az azt megelőző 30-60 napban kell az Országgyűlésnek megválasztania az új államfőt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki, és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak, pedig a Dow még csúcsot is döntött napközben. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 1. 22:08
×
×