Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Orbán Viktor fogadta a Színházi Olimpia szervezőit

Két év múlva lesz Budapest a házigazda.

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Teodórosz Terzopulosz görög rendezőt, a Színházi Olimpia alapítóját, illetve Valerij Fokin orosz színházi rendezőt, akik a VII. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra érkeztek Magyarországra, valamint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A megbeszélésen áttekintették a 2023-ban Budapesten megrendezendő Színházi Olimpia terveit és előkészületeit - mondta a sajtófőnök, emlékeztetve: a Színházi Olimpiát 1994-ben Teodórosz Terzopulosz kezdeményezésére alapították meg. Létrejöttének célja a különböző színházi kultúrák és iskolák összekötése egy fesztivál égisze alatt, melynek során a szakma és a közönség átfogó képet kaphat a világ színházművészetének örökségéről illetve a kortárs színházi tendenciákról. Az esemény teret ad az alkotók és a nézők közötti párbeszédnek, valamint az előadásokon és szakmai fórumokon lehetőség nyílik a színházi társulatok közti kapcsolatépítésre illetve egymás kulturális tradíciójának megismerésére is. Az eseményen az előadások egy téma köré szerveződnek, és az elnevezés ellenére a Színházi Olimpián nincsenek versenyelemek vagy díjak. A szervezetnek két adminisztratív központja van, az egyik Athénban, a másik Japánban található.

Teodórosz Terzopulosz 2020 januárjában Budapesten jelentette be, hogy Magyarország nyerte el a 2023-as, 10. Színházi Olimpia rendezési jogát. Az eseményt Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartják meg, a Nemzeti Színház éves Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozójával együtt.

A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott: a Színházi Olimpia magyarországi rendezése egyedülálló lehetőség a magyar kultúra számára, hogy felmutathassa világraszóló értékeit határon innen és túlról, valamint diplomáciai szempontból is megerősítse pozícióit.

Címlapról ajánljuk

Nem kell mindenhová szülészet - Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×