Infostart.hu
eur:
385.56
usd:
332.25
bux:
120880.63
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 13-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Polt Péter: csökkent a korrupciós ügyek száma

Az ügyészség a világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően hatékonyan működött – állapította meg az Országgyűlésnek benyújtott, az ügyészi szervezet 2020-as munkájáról szóló éves beszámolójában a legfőbb ügyész.

Polt Péter – a Legfőbb Ügyészség közleménye szerint – a beszámoló legfontosabb megállapításait videóüzenetben is összefoglalta.

Emlékeztettek, hogy a 2020 márciusában bevezetett veszélyhelyzet a büntetőeljárási törvényben foglaltaktól eltérő eljárásjogi szabályokat határozott meg. Az ügyészség szerepe rendkívüli módon felértékelődött, hiszen amellett, hogy a nyomozásokat felügyelte és a vádat képviselte a bíróság előtt, segítette az eljárások gyors és járványügyi szempontból minél kevesebb kockázatot jelentő módon való befejezését is - hívták fel a figyelmet.

"Az adatok azt mutatják, hogy a gyorsabb eljárási formák jelentős mértékben, csaknem 66 százalékkal nőttek az előző évihez képest. Ez egyebek mellett annak köszönhető, hogy a Legfőbb Ügyészség iránymutatása szerint minden olyan ügyben, amelyben ennek törvényes feltételei adottak, büntetővégzés meghozatalára kellett indítványt tenni" – emelték ki a közleményben. Hozzátették: a számok bizonyítják ennek a megoldásnak a sikerességét, ugyanis

az összes vádemelés csaknem 72 százalékában büntetővégzés meghozatalára tett javaslatot az ügyész,

így kevesebb az ügyhátralék a bíróságokon, az ügyészség pedig tartja a maga diktálta tempót.

Hangsúlyozták, hogy a regisztrált bűncselekmények számának csökkenése 2020-ban is folytatódott, de olyan területek is vannak, amelyekre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani:

nőtt a szándékos befejezett emberölések és az emberölési kísérletek száma.

Továbbra is emelkedik az embercsempészettel összefüggő esetek, valamint a technológiai fejlődéssel kapcsolatba hozható ügyek száma, mint például a készpénz-helyettesítő fizetési eszközhöz kapcsolódó bűncselekmények, a pénzmosás, továbbá az információs rendszer vagy adat megsértésével kapcsolatos bűncselekmények.

Az információs rendszerek útján elkövetett bűncselekmények egységes kezelésének igénye az ügyészség szervezetének fejlesztését is szükségessé tette. Ezért 2020-ban a Legfőbb Ügyészségen a kiemelt, korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztályán belül létrejött a kiberbűnözés elleni osztály.

A jogalkotói akarattal összhangban, továbbra is kiemelt célja az ügyészségnek a gazdaság kifehérítése – fogalmaztak –, így nagy figyelmet fordít a költségvetési csalások felderítésére. Bár csökken az ilyen jellegű bűncselekmények száma, továbbra is jellemző, hogy ezek az esetek szerteágazóak, bonyolult ténybeli és jogi megítélésűek, és évről évre új elkövetési formák jelentkeznek.

Közölték azt is, hogy

a korrupciós bűncselekmények miatt iktatott büntetőeljárások száma kismértékben csökkent 2020-ban.

Az ügyészség kiemelt figyelmet szentelt a környezet védelmének; a környezetvédelmi, természetvédelmi és állatvédelmi ügyekben az intézkedések száma több mint 43 százalékkal emelkedett 2020-ban az előző évihez képest.

A gyermek- és ifjúságvédelem területén az ügyészség által a gyámhivatalokhoz benyújtott, védelembe vétel iránti hatóságieljárás-kezdeményezések száma az előző évihez képest jelentősen, 22 százalékkal, a távoltartás iránti ügyekkel kapcsolatos figyelemfelhívások száma pedig csaknem 18 százalékkal emelkedett.

Mint írták, a 2020-as év ügyészségi munkájának is szerves része volt a nemzetközi együttműködések erősítése: Polt Péter legfőbb ügyész még a járvány miatti korlátozások bevezetése előtt, 2020 januárjában találkozott az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójával, Ville Italával Budapesten. A két szervezet hagyományosan kiváló munkakapcsolatát az uniós szervezet legfrissebb adatai is alátámasztják. A 2020-as éves jelentés szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot - ami 37 százalék - jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 százalékában emelt vádat 2016 és 2020 között. A sikerek továbbfejlesztése érdekében készülő együttműködési megállapodás aláírás előtt áll - tették hozzá.

Az említett év eseménye, hogy megkezdődött a szakmai egyeztetés az Európai Ügyészséggel (EPPO). Ennek eredményeként idén tavasszal a magyar ügyészség a nem csatlakozó országok közül elsőként – és eddig egyedüliként – kötött kölcsönös előnyökre épülő munkamegállapodást az EPPO-val, ezzel is kinyilvánítva együttműködési szándékát.

Az Országgyűlésnek benyújtott éves jelentés összefoglalójában a legfőbb ügyész kiemelte: bízik a képviselők támogatásában és abban, hogy pártállástól függetlenül a magyar igazságszolgáltatás törvényeknek megfelelő, az igazság keresése szellemében történő működésében érdekeltek.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×