Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
320.46
bux:
129315.94
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Magyar György ügyvéd, független főpolgármester-jelölt sajtótájékoztatón beszél Budapesten 2014. szeptember 29-én. A tájékoztatón Falus Ferenc, az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését, valamint Magyar György bejelentette, hogy visszalép Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének javára.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar György: felkészülünk arra, hogy később lesz a második forduló

A pártoknak konszenzussal kell dönteni arról a javaslatról, hogy a tervezettnél később legyen az ellenzéki előválasztás második fordulója, ahol a miniszterelnök-jelöltet választják ki – mondta Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az informatikusaink fejlesztik a rendszert és fölkészülnek, mert látják, hogy nagy az érdeklődés, és a második forduló nagyon éles lesz, ezért is lehet, hogy pár napot csúsztatni fogják a második fordulót – mondta Magyar György az InfoRádió Aréna című műsorában. A Civil Választási Bizottság elnöke emlékeztetett, hogy eredetileg arról volt szó, az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelöltek második fordulóját, ahova az első körben legalább 15 százalékot szerző legjobb három jelölt kerül be, október 4. és 10. között bonyolítják le, és utána hirdetnek eredményt.

"Ez lehet, hogy most elcsúszik az október 9-től 16-ig tartó időszakra, hogy hétvége is essék bele. Erre is készülünk, mert logisztikai, nyomdai feladatokat el kell látni, nem mindegy, hogy a listára a Márki-Zay Péter vagy Jakab Péter nevét kell rányomtattatni, utána el kell juttatni mindenhová, ezt logisztikailag is meg kell szervezni, a sátrakat megint újra kell építeni, a segítőket is be kell osztani" – mondta Magyar György.

Azt a pártok fogják eldönteni, hogy a halasztásról szóló hárompárti javaslatot végül befogadják-e, a választási bizottság elnöke jelezte, ebben

a hat ellenzéki pártnak konszenzusos döntésre kell még jutnia.

A második fordulóban már az egész ország egy választókerület lesz, vagyis bárki bárhol szavazhat, de Magyar György szerint kizárt az, hogy valaki akár két helyen is voksoljon, mert ezt tiltja a rendszer.

"Szavazáskor azonosítják a sátrakban is, hogy az illető azonos-e saját magával, fel kell mutatnia egy arcképes igazolványt, és ha kétszer szavaz valaki, azt a központ jelzi. Ez a rendszer jól működik, kiszűri a dupla szavazást, ezért is tart sokáig az ellenőrzés" – mondta.

Magyar György beszélt arról is, hogy a szavazólapokkal nem lehet visszaélni, a rajtuk lévő QR-kód nem ad lehetőséget visszaélésre.

"Praktikusan a szavazó elveszti a személyiségét, és kóddá válik és kóddal szavaz. Nem a személy a fontos és nem a személyi adatok fontosak, hanem a szavazat hitelessége a lényeges" – tette hozzá, és kijelentette, hogy a rendszer azt nem engedi, hogy a QR-kódból visszafejthető legyen a szavazólapot kitöltő személyazonossága.

"Mindenki nyugodt lehet, hogy az adatai ilyen értelemben nem kerülnek sehova, meg is lesznek semmisítve. A pártok is azt íratták alá az ajánlóívekkel összefüggésben a szavazókkal, hogy feljogosítják arra őket, hogy az adataikat csak erre a célra hasznosítják" – mondta Magyar György.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Összejött a nagy mutavány: betoltak az államnak 200 milliárdot a magyar biztosítók

Összejött a nagy mutavány: betoltak az államnak 200 milliárdot a magyar biztosítók

A biztosítási szektor a magyar gazdaság egyik leginkább túladóztatott ágazata, ugyanakkor 2025 óta – a bankokhoz hasonlóan – lehetősége nyílt arra, hogy extraprofitadó-terhét állampapír-vásárlásokkal mérsékelje. Bár a biztosítók állampapírpiaci jelenléte hagyományosan nem a rövid távú optimalizálásról szól, az MNB csütörtökön közzétett adatai szerint szektorszinten mégis sikerült elérni a kitűzött célt: mintegy 200 milliárd forinttal nőtt a biztosítók állampapír-állománya, ami több mint 50 milliárd forint adómegtakarítást jelenthetett az ágazat számára. Idén már ennek körülbelül a felével is elérhető a maximális adókedvezmény, míg a jövő évtől a – nem létező – extraprofitot terhelő különadó teljes eltörlésében bíznak a szereplők. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio közelgő Biztosítás 2026 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×