Infostart.hu
eur:
354.38
usd:
310.04
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Tóth Csaba, az MSZP vezérszónoka felszólal az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat és az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes, általános vitájában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 18-án.
Nyitókép: Soós Lajos

Visszalép a jelöltségtől Tóth Csaba

A szocialisták zuglói jelöltjei mögül több támogatója is kihátrált, ezért visszatér az üzleti életbe.

Nem indul az ellenzéki előválasztáson Tóth Csaba – jelentette be az MSZP-s politikus hétfői sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle – tudósított az eseményről a Telex.

„Nekem erre a politikai mocsárra nincs semmi szükségem. Úgy döntöttem, hogy visszalépek a jelöltségtől”

– mondta a szocialista politikus, aki visszatér az üzleti életbe.

Tóth Csabát az MSZP indította, a Párbeszéd, a DK és a Jobbik támogatásával a zuglói körzetben. Vetélytársa Hadházy Ákos, akit a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogat. Hadházy állította azt dokumentumokat is bemutatva, hogy Tóth Csaba nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában egy XXII. kerületi gyárat. Ez ugyan papíron nem a tulajdona, de gyakorlatilag ő rendelkezik felette – mondta Hadházy.

Az ellenzéki előválasztás első miniszterelnök-jelölti tévévitáján már előkerült a zuglói választás, akkor Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szegezte neki a kérdést Karácsony Gergelynek, hogy a korrupciógyanúba keveredő MSZP-jelöltet, Tóth Csabát támogatja-e Hadházy Ákos, a Momentum jelöltje ellenében, és akkor az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje még kiállt Tóth mellett, de pénteken, a második tévévitán Karácsony Gergely már kérdés nélkül jelentette ki, hogy Zuglóban biztosan nem Tóth Csabára szavazna. Ezek után a Párbeszéd, majd a DK és a Jobbik is megvonta a támogatást Tóth Csabától.

Reakciók

A visszalépésről szóló bejelentés után Karácsony Gergely azt emelte ki, hogy nincs kettős mérce, "nem védünk valakit csak azért, mert a mi kutyánk kölyke." Számára nem elfogadható a náci karlendítés és az offshore-ozás – utalt egy jobbikos és egy DK-s jelölt ügyére.

"Amikor elindultam itt, azt szerettem volna megüzenni, hogy az ellenzék nem csak beszél arról, hogy kormányváltás esetén következménye lesz a lopásoknak. Azzal, hogy a pártok többsége – ha nem is azonnal, de – megvonta a támogatást Tóth Csabától, ezt az üzenetet megküldték" - reagált riválisa visszalépésének hírére Hadházy Ákos.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András szerint a tisztesség győzött Tóth Csaba visszalépésével, és komoly lépést tett pártja az ellenzék megtisztiítása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×