Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310.19
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pixabay

Fontos balatoni út épülhet meg

A kivitelezés mintegy tízmilliárd forintba fog kerülni.

Elkezdődik a Siófokot elkerülő út tervezése, amelynek során öt lehetséges nyomvonalat vizsgálnak meg - jelentette be a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója.

Nagy Róbert Attila elmondta, a mintegy három és fél kilométeres, kétszer egy sávos út tervezésének első szakasza kezdődik meg, a szerződés szerint 2022. augusztus 19-ig döntenek a végleges változat mellett,

a kiviteli tervek 2024-re készülhetnek el

- tette hozzá.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte, a kormány döntése nyomán az előkészítéshez szükséges forrás megérkezett a NIF Zrt.-hez. A remények szerint a déli elkerülő út nagy mértékben csökkenti majd a városi utak leterheltségét - mondta.

Felidézte, hogy az út megépítése a legrövidebb, az M7-es autópályával párhuzamosan, attól északra fekvő nyomvonalon 2014-ben a környékbeli lakók tiltakozása miatt meghiúsult. Most kedvezőbb nyomvonalakon, a 65-ös út és a város keleti határában lévő Somlay Artúr utca között tervezik a tehermentesítő utat. Jelezte, hogy az út akkor lesz teljes, ha a 65-ös úttól nyugat felé vezető szakasz is megépül.

Elmondta azt is: az építés költségeit csökkenti, hogy a közelmúltban áthelyezett kiliti duzzasztót statikailag úgy tervezték, hogy alkalmas legyen a Sión való átkelésre, illetve integrálhatják a projektbe a nemrég elkészült szennyvíztelephez vezető út egy szakaszát is.

Lengyel Róbert, a város független polgármestere arról számolt be, hogy

a nyári idegenforgalmi szezonban a 65-ös út bevezető szakasza túlterhelt.

A Siófokhoz tartozó, hétezer lakosú Balatonkilitiről bejárók jelentős része igénybe tudná venni az elkerülő utat - jegyezte meg.

Nagy Róbert Attila ismertette: az elkerülő úton több új csomópont, egy Sió-híd és egy vasúti felüljáró épül. A tervek szerint kerékpárutat is építenek, kapcsolódik a projekthez a Siófok-Tamási kerékpárút, amelynek tervezése ősszel kezdődött el.

Azt mondta, a kivitelezés mai áron számolva mintegy tízmilliárd forintba fog kerülni.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×