Infostart.hu
eur:
353.91
usd:
308.98
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pixabay.com

Menhely Alapítvány: nem a hajléktalanok a legveszélyesebb vírusterjesztők

Nehéz az állandóan vándorló hajléktalanok szűrése, de a kiszűrt betegek nyomon követése is.

A WHO moratóriumot kért az emlékeztető oltást illetően, mert vannak olyan szegény országok, ahol még az első dózist sem kapták meg, ami szerintük azért is veszélyes, mert kétsávos világjárványhoz vezethet. Ugyanakkor idehaza is van a társadalomnak egy „elveszett rétege”, aki a vírusnak kiszolgáltatva él az után – hívja föl a figyelmet a 168 óra, amely a Menhely Alapítvány igazgatóját kérdezte a hajléktalanok oltási helyzetéről.

Aknai Zoltán mások mellett elmondta, bár megoszlanak a benyomások, a kutatásaik alapján arra következtethető, hogy

nem a hajléktalanok a legveszélyesebb terjesztők Covid-szempontból.

Sokkal kevesebb kapcsolatuk van ugyanis a társadalom más rétegeivel, nagyon sokan csak egymás között érintkeznek – magyarázta, megjegyezve: sokkal veszélyesebb egy iskolai osztály, egy áruház, vagy egy tömegrendezvény.

Bár külön hajléktalanokat célzó oltási program nem indult, a szállásnyújtó intézményekben megvalósult az oltás – tette hozzá a Menhely Alapítvány igazgatója –, ahol más szociális segítségre szoruló emberek is élhettek az oltás lehetőségével. „Az utcai gondozó szolgálatunk pedig akciót hirdetett az utcán élők körében, hogy aki bármelyik intézménnyel kapcsolatban áll, előzetes regisztráció nélkül megkapja az oltást” – emelte ki.

Azt is közölte, akik a szállásnyújtó intézményekben laknak, azok tudtak választani az oltások között. „Elméletileg természetesen a többiek is, de velük könnyebb volt egyeztetni a második dózis időpontját, szemben az utcán élő társaikkal” – fogalmazott. Ezért utóbbiak számára

a fővárosban Jansen vakcinát rendeltek, aminek egy dózisa is elegendő a védettséghez.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kiakadt a jegybankra a legnagyobb svájci bank

Kiakadt a jegybankra a legnagyobb svájci bank

Az UBS Group AG élesen bírálta a Svájci Nemzeti Bankot egy általa félrevezetőnek nevezett jelentés miatt, amely a Svájc által tervezett szigorúbb tőkeszabályokra való felkészültségét mérte fel, és azt állította, a szigorúbb szabályok alapján sincs szüksége többlettőkére a pénzintézetnek. A konfliktus a legnagyobb svájci bank és a felügyeleti hatóságok közötti feszültség újabb egyértelmű jele - közölte a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×