Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pixabay

Felmérés: így élték meg a magyar családok a koronavírus-járványt

A koronavírus-járvány összehozta a családokat – derül ki a Médiaunió Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért és a Pénzcentrum közös online kutatásából.

A Médiaunió Alapítvány az idei évben arról szeretne kampányt folytatni, hogy milyen pozitív hozadékai, tanulságai voltak a koronavírus-járványnak, hiszen, bár nagyon sok megterheléssel és megpróbáltatással járt mindenki számára a pandémia, érdemes látni azokat a pozitívumokat is, amik ezek mellett történtek – fogalmazott az InfoRádiónak a KINCS elnöke.

Úgy tűnik, ezek közül az egyik, hogy a szűk családban való kapcsolatok megerősödtek: ahogyan az alapítvány korábbi kutatásai, úgy a mostani online felmérés is azt mutatja, hogy

a megkérdezettek 80 százalék a koronavírus-járvány óta jobban megbecsüli a családját, és hasonlóan 80 százalék azt mondta, a pandémia ébresztette rá, hogy a családja a legfontosabb a számára

– ismertette Fűrész Tünde, megjegyezve, az online kutatás során mintegy 2500 embert kérdeztek meg, tehát nem tekinthető reprezentatív felmérésnek, azonban sok tekintetben visszahozta a korábbi reprezentatív felméréseiknek az eredményeit. A felmérés elsődleges célja az volt, hogy kiderüljön, pontosan miként élték meg a magyar családok a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat, az óvodák, iskolák bezárását, a home office munkavégzést, a szabad mozgás beszűkülését és a személyes kapcsolatok mellőzését.

Tehát összességében úgy látják, hogy sokkal többen vannak azok, ahol a családi kapcsolatok megerősödtek, mint azok, akiknél problémák voltak. Természetesen utóbbira is voltak példák, tette hozzá a szakember, azonban, ahhoz képest, hogy sokan kongatták a vészharangot, hogy családok fognak tömegével szétesni a járvány hatására, ehhez képest úgy tűnik, hogy sokkal inkább összefogtak a családtagok és támogatták egymást a bajban.

A felmérés ugyanakkor arra is rávilágított, hogy

a távolabbi rokonok eltávolodtak egymástól, köszönhetően elsősorban a korlátozásnak.

„A távolabbi rokonokkal, barátokkal kicsit nehezebb volta a kapcsolattartás, ezért valamelyest távolabb kerültek” – fogalmazott Fűrész Tünde, azza kiegészítve, hogy mindent egybevetve mégis az látszik, hogy törődtek egymással az emberek, miközben a kapcsolattartás formája jelentős részt a digitális térbe helyeződött át.

Az, hogy a mostani online felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, az is alátámasztja, hogy a megkérdezettek közel fele elkapta a betegséget, tehát nagyobb részben válaszoltak olyanok, akik érintettek is voltak a járványban. Ez arra is magyarázattal szolgálhat, hogy milyen nagy számban mondták azt a megkérdezettek, hogy nagyon fontos a számukra a családjuk. „Amikor baj van, akkor sok mindent átértékel magában az ember, és akkor érzi igazán, hogy kik a legfontosabbak a számára.”

Az viszont mindenképpen pozitív, hogy a többség,

a válaszadók háromnegyede abszolút elkötelezett az oltás mellett, és be is oltatta vagy oltatja magát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×