Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
322.04
bux:
126962.19
2026. február 23. hétfő Alfréd
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő Bakos Ilona háziorvos fogadja a betegek telefonhívását miskolci rendelőjében 2020. március 24-én. A háziorvosok lehetőség szerint csak telefonon tartják a kapcsolatot a betegeikkel. Csak nagyon indokolt esetben tanácsos a betegeknek személyesen felkeresni őket.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Működésképtelenné vált a háziorvosi ügyelet, kellett az új szabályozás

Mentőtiszt vagy okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is végezheti péntektől a háziorvosi ügyeletet feladatát azzal a kitétellel, hogy ebben az esetben egy orvosnak kell szakmailag felügyelnie a munkáját. Erről Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke beszélt az InfoRádióban.

A mentőtisztek illetve a kiterjesztett hatáskörű ápolók mostantól nagyon fontos szerepet játszanak az egészségügyben Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint.

"Nem olyan rég indult meg a képzésük, a Semmelweis Egyetem képzi őket mesterszakon, tehát tévedés azt gondolni, hogy képzetlen nővérekről van szó: nagyon komoly tudással, felkészültséggel rendelkeznek, és azt is hozzáteszem, hogy bizony a jelenlegi rendszerben is ők dolgoznak a sürgősségben. Ugyancsak dolgoznak a mentőtisztek kivonuló mentőtisztekként: viszonylag kevés orvos van a mentőszolgálatnál, tehát ez nem új találmány, nagyon jól működik" – fogalmazott a változás kapcsán Lénárd Rita az InfoRádióban. Úgy fogalmazott: örül annak, hogy ezek a jól képzett szakemberek megtalálják helyüket a rendszerben, különös tekintettel arra, hogy

a háziorvosi ügyelet mostanra többé-kevésbé működésképtelenné vált.

"Nem találtak rá embert, hogy dolgozzon rendszerben: ezt át kell szervezni, mert semmi értelme nem volt, ahogy eddig működött" – fogalmazott. Lénárd Rita szerint

nem feltétlenül a háziorvosokat helyettesítik ezek a szakemberek:

újfajta módon kiképzett dolgozók kerülnek a rendszerbe, akik el tudják látni a feladatot egy orvossal a háttérben.

"Nem lecseréltük a háziorvost, hanem elfogadtunk egy olyan humán erőforrást, amelyik egy újfajta módon kiképzett dolgozó, aki ezt a feladatot el tudja látni" – fogalmazott.

A járási központokban orvosok, kisebb helyeken segítségként kiterjesztett hatáskörű ápolók vagy mentőtisztek dolgoznak majd, elérhető közelségben orvossal.

Két olyan részlet van, aminek a megoldását nem találja a rendeletben Lénárd Rita:

  • ez egyik a receptírás,
  • a másik a halottvizsgálat.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×