eur:
388.67
usd:
361.72
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Pixabay

Összekötik a Hungaroringet az M31-essel egy, az autópályánál rövidebb útttal

Egy 9,6 kilométeres szakaszról van szó Mogyoródtól délkelet felé.

Már tervezik azt az utat, amely az M3-as autópálya mogyoródi csomópontját köti össze az M31-essel, egy 9,6 kilométeres szakaszon - olvasható a Magyar Építőkön.

A projekthez most az ajánlattevőt keresi a NIF.

Mint ismert, 2019 nyarán adták át a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló útszakaszt és az M3-as autópálya csomópontját. A beruházásnak köszönhetően a két település mellett a Hungaroring elérhetősége is jelentősen javult.

310-es számú főút a tervek szerint Mogyoród és Isaszeg között halad, a jelenlegi kiírás az M3 mogyoródi csomópontja és az M31 autópálya közötti közel 9,6 kilométer hosszú szakaszra vonatkozik, itt a tervek szerint 2x1 forgalmi sávot alakítanak ki.

A tervek szerint a nyomvonal az M3-as autópálya csomópontjának a déli körforgalmától indul, a Hungaroringet a déli irányból megkerülve, majd Kerepes-Szilasliget lakóterületét keleti irányból elkerülve a Budapest-Gödöllő HÉV-vonal felett hídon vezet át. A 3-as főúttal való kapcsolatot egy összekötő ág biztosítja, az M31 autópályát pedig a Kerepesi pihenőnél éri el.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.

Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0

A Borussia Dortmund már a június elsejei döntő résztvevője, ma este eldől, ki lesz az ellenfele. A Real Madrid és a Bayern München csatája nyolc napja Németországban 2-2-re végződött, aki most nyer a Bernabéuban, továbbjut. Döntetlennél hosszabbítás (esetleg tizenegyespárbaj) következik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×