eur:
394.82
usd:
364.76
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák
Nyitókép: Pexels

Vámos György: létfontosságú a kereskedelmi üzletek nyitva tartása

Az egész kereskedelmi szektor számára létfontosságú, hogy az év hátralévő részében is nyitva maradjanak - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György beszélt a négyzetméter alapú korlátozások betartásáról is.

A kereskedelmi szektor már nagyon várta a boltok megnyitását - hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A zárva tartásra kötelezett iparcikk boltok és különféle szolgáltatások nyithattak újra. A kezdeti tapasztalatok egyértelműen kedvezőek, hiszen egyik oldalról a vásárlók elfogadták, hogy négyzetméter-korlátozás mellett léphetnek be az üzletbe – és természetesen a maszkviselet továbbra is kötelező –, másik oldalról a kereskedőknek sikerült átállni az új szabályozásra, annak már minden elemét alkalmazzák a feliratozástól kézfertőtlenítő lehetőség biztosításáig. A hosszabb nyitva tartás pedig egyértelműen kedvező, hiszen széthúzta a vásárlásokat.

Vámos György kitért a négyzetméter alapú korlátozások betartására is: ez semmiféle hátrányt nem jelent a vásárló számára, hiszen nem a pénztárak előtt kell esetleg sorban állni, ha sokan vannak az üzletben, hanem az üzlet előtt, ahol viszont ügyelni a másfél méteres távolság betartására.

"Nyilvánvaló, hogy a vásárlók számolása – hiszen valamilyen módon ellenőrizni kell, hányan mennek be az üzletbe – többletmunkát jelent. Többféle technikával tudják ezt megoldani, ugyanakkor a bejáratnál bármilyen megoldással is végzik ezt a feladatot, amúgy is figyelni kell a vásárlókat, például a maszkviselet miatt.

Úgy tűnik, hogy ügyes szervezéssel ezt a kereskedők meg is oldják."

Hozzátette: ott, ahol többen dolgoznak, könnyebb szervezési, munkaerő-átcsoportosítási lehetőségekkel élni, mint a kisebb boltokban, viszont úgy tapasztalják, mindenki meg tudja oldani ezt a feladatot, fennakadásról még nem hallottak.

A Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt az üzletek második féléves várakozásairól is. Mint mondta, azzal szembe kell nézni, hogy az iparcikk-vásárlásokban eddig is óvatosak voltak a vásárlók, már a boltzár előtti időszakban is. Lassú felfutásra lehet számítani a következő egy-két hónapban. A második félévre, ha a járványhelyzet sokat javul, akkor a vásárlások is jobban fog nőni.

A főtitkár szerint az egész kereskedelmi szektor számára létfontosságú, hogy az év hátralévő részében nyitva maradjanak az üzletek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×