Infostart.hu
eur:
379.47
usd:
322.11
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Vitézy Dávid/Facebook

A Budakeszi út fejlesztésével felére csökkenhet a menetidő

Budakeszi és a Zsámbéki-medence települései számára súlyos közlekedési problémákat okoz a járművek gyakori torlódása, ezért a Budakeszi út jelentős fejlesztésére van szükség – hangsúlyozta Vitézy Dávid, miután kiírták a közbeszerzési felhívást buszsáv tervezésére az útvonalon.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, a HÉV-ek és az elővárosi vasútvonalak fejlesztésének alapvető célja, hogy az agglomerációban élők minél nagyobb hányada válassza a közösségi közlekedést az autózás helyett. Ugyanis míg ma tíz fővárosi lakosból hat tömegközlekedik, addig ez az arány az ingázók esetében fordított.

Vannak azonban olyan térségek Budapest körzetében, ahol nem áll, és belátható időn belül nem is fog rendelkezésre állni kötöttpályás közlekedés. Ilyen például a Zsámbéki-medence, illetve Budakeszi, ahonnan a reggeli csúcsidőben óránként több mint 40 – részben kék, részben fehér, tehát elővárosi – busz érkezik a Széll Kálmán tér térségébe, amelyek menetideje akár 20-25 perccel is tovább tarthat a kétszer egysávos főúton kialakuló dugók miatt, mint egy hét végi napon.

A BFK tehát azt a célt tűzte ki, amihez a kormány a szükséges finanszírozást biztosítja, hogy

az említett autóbuszokat egy új buszsávrendszerrel előnyben részesítsék.

Miután két sávról van szó, nem arra kell gondolni, hogy az egyik meglévőt festenék át – jegyezte meg Vitézy Dávid –, hanem az út szélesítését, bővítését kell elérni. Mint ismert, az érintett útszakasz Budakeszi főutcáján halad keresztül, majd a Pilisi Parkerdő területén át ér be a fővárosba, tehát a munkálatok zöld és sűrűn lakott területeket egyaránt érint.

A szakaszos buszsávrendszert

úgy alakítanák ki, hogy a dugók által leginkább érintett helyeken az autóbuszok meg tudják előzni a kocsisorokat,

lecsökkentve ezáltal a mostani reggeli menetidejüket háromnegyed óráról 20 percre. A projekt részeként P+R parkolókat is terveznek Budakeszi külső részén, ahol a távolabbi településekről érkezők át tudnak majd szállni az autóbuszokra.

Vitézy Dávid azt is közölte, a beruházás során szoros együttműködésre kívánnak törekedni mind Budakeszi, mind a II. és a XII. kerület önkormányzatával, illetve a fővárossal is. A tervezési munkát a Budapest Fejlesztési Központ a Miniszterelnökség ezzel foglalkozó szakmai szervezeteként rendeli meg. A vezérigazgató, miután nem egy egyszerű útépítésről, hanem egy komplexebb, közműépítésekkel járó beruházásról van szó, a tervek ismerete nélkül a határidőkre nem kíván kitérni.

Végezetül azzal is egyetértett, hogy a projekt részét kellene képeznie a sok helyütt már kritikus állapotú útburkolat cseréjének is, beleértve a városhatáron belüli részeken, amik egyébként a főváros kezelésében állnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×