Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Facebook,

Pintér Sándortól kérnek védelmet a buszvezetők

Az első ajtó felszállás betiltását kérik a járvány idejére, mert félnek a fertőzéstől.

A koronavírus-járvány második hullámának kezdete óta kéri az Egységes Közlekedési Szakszervezet a döntéshozókat, hogy a tavaszi veszélyhelyzeti intézkedéshez hasonlóan rendeljék el ismét országszerte egységesen a közösségi járművek első ajtajának lezárását. A járművezetők biztonsága és a szolgáltatás fenntartása érdekében kiemelten fontos óvintézkedést az EKSZ legutóbb az operatív törzsnek írt levélben kérte, mostanáig hiába.

Az elkeseredett sofőrök a BKV-nál és több nagyvárosi közlekedési cégnél is aláírásgyűjtési akcióval is igyekeztek felhívni a figyelmet a problémára, s a többoldalas mellékletet is csatolták levelükhöz. A szakszervezet ezért most közvetlenül Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult – mondta az InfoRádióban Naszályi Gábor elnök.

"Több vidéki településen eltérő rendszert vezettek be. Ez a rendezetlenség teljesen megzavarja az utasokat"

– mondta a szakszervezeti vezető, és hozzátette, az első ajtók lezárása nem jelentene gondot, mert a fedélzeti jegyértékesítés a városi közlekedésben csupán kényelmi szolgáltatás, elővételben meg lehet vásárolni a jegyeket. A jegyellenőrzést sem a sofőrnek kellene végeznie, volt olyan javaslatuk is, hogy a most munka nélküli parkolóőröket minimális átképzéssel lehetne alkalmazni erre a feladatra.

A helyközi közlekedésben más a helyzet, ott elengedhetetlen a közvetlen kontaktus a buszvezetővel, hiszen a nagyobb végállomások kivételével csak a sofőrnél lehet jegyet váltani.

A második hullámban jelentősen nőtt a megfertőződött dolgozók száma, az egyik fővárosi garázsban meg is ugrott a megbetegedések száma, de Naszályi Gábor szerint nem azt kellene megvárni, hogy felfusson a fertőzések száma, hanem ezt meg kellene előzni. A tehetetlen, kiszolgáltatott járművezetők körében egyre gyakrabban felmerül: önhatalmúlag maguk fogják zárva tartani az első ajtókat ott is, ahol erre nem kaptak utasítást.

Az elnök szerint fontos szempont, ha megfertőződik egy buszvezető, és a lappangási idő alatt szuperfertőzővé válik, akkor több száz embert tud megfertőzni egyetlen nap alatt is az utasok közül, míg a sofőrök esetleges tömeges megbetegedése a szolgáltatást is veszélybe sodorhatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×