Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.17
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Koncz Zsófia, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje beszédet mond a Külgazdasági és Külügyminisztérium beruházástámogatói szerződésének átadásán a HELL Energy Magyarország Kft. szikszói székházában 2020. szeptember 14-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Ellentétes magyarázatok a borsodi választás eredményére

A Pulai András szerint az összellenzéki összefogás rendszere jól vizsgázott a borsodi 6-os körzetben vasárnap tartott időközi országgyűlési választáson, csak nem tudták a kétharmad jelentőségét megértetni a szavazókkal, Mráz Ágoston viszont úgy látja, ez a választás elsősorban az ellenzéki konstrukcióról szólt, és az elbukott.

Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy a vasárnap a borsodi 6-os körzetben tartott választáson alacsonyabb volt a részvétel, mint az az időközi parlamenti választásokon jellemző, ezért 2022 tekintetében kisebb a relevanciája a megszokottnál. Úgy látja, összességében

működött az ellenzéki összefogás, de megvoltak a korlátai,

elsősorban az, hogy az ellenzék nem tudta megteremteni a tétét ennek a választásnak, nem tudta elmagyarázni a szavazóinak, hogy miért fontos a Fidesz-KDNP kétharmadának lebontása, ezért, illetve a jelölt korlátos szavazatszerző képessége miatt nem tudta megnyerni a választást. Ettől még az összefogás maga működött és jól vizsgázott.

Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy szerinte az ellenzéki jelölt a támadhatósága miatt nem volt ugyan a legjobb jelölt, de

ez a választás elsősorban a konstrukcióról szólt.

Az elemző szerint a Jobbik és a baloldali pártok azt ígérték egymásnak, hogy ez a győztes koalíció lesz, de vesztes koalíció lett. 2018 áprilisában Koncz Ferenc a szavazatok 49,3 százalékát szerezte meg, most a lánya 50,9 százalékot, akkor az ellenzéki pártok jelöltjeire leadott voksok 48,8 százalékot jelentettek, ezúttal a 46 százalékot sem érték el.

Pulai András figyelmeztetett arra, hogy Koncz Zsófia édesapja 2018-as eredményénél százalékosan jobbat ért el, de a 2019-es önkormányzati választás megyei listás voksainál és a legutóbbi európai parlamenti választás 6-os körzetének eredményénél viszont rosszabbat. A százalékos adatok alapján Pulai András úgy látja, hogy nem bukott az ellenzék, ugyanakkor szerinte Bíró László ellenzéki jelölt felülről korlátos, volt pár ügye, amit nem sikerült gordiuszi csomóként átvágnia az ellenzéknek, és nem tudták a szavazatszerző képességét növelni.

Az ellenzéknek a 2022-es parlamenti választásoknál az ilyen körzeteket meg kell nyernie, ha győzni akar.

A Nézőpont Intézet vezetője szerint fel kell készülni arra, hogy a 2022-es parlamenti választások kampányában mindkét oldal minden lehetséges módon támadja majd az ellenfél jelöltjét akár mind a 106 körzetben. 1945 óta nem volt ilyen hosszan távol a hatalomtól a magyar baloldal, ezért Mráz Ágoston különösen nagy téttel bíró eseménynek tartja a 2022-es választást, és nemcsak Magyarország szempontjából, hanem mivel a jelenlegi kormány közép-európai szövetséget szervez, sokan tesznek a világban azért, hogy ne sikerüljön újra hatalmat szereznie.

Mráz Ágoston arra számít, hogy

a magát a vidék ellenzéki pártjaként aposztrofáló Jobbiknak és a térségből származó Jakab Péter pártelnöknek fog kellemetlenséget okozni az eredmény.

Az elemző úgy véli, a Jobbik és a baloldal között vita kezdődik arról, hogy az együttműködés hoz-e szavazatokat és az ellenzék pártjai, valamint értelmiségi köre között pedig az a kérdés kerülhet elő, hogy miért nem határolódtak el jobban a jelölttől annak korábbi antiszemita megnyilvánulásai miatt.

A vesztes jelöltet állító Jobbik pozícióit nem rengeti meg ez az eredmény a Publicus Intézet elemzője szerint, ugyanakkor egy ilyen választásnál minden jelöltet állító pártnak bizonyítania kell, hogy hozzáadott értéket tud hozni a jelöltállítással.

Az ellenzék általános jelenlegi állapotáról Pulai András elmondta, hogy formálódóban van, helyenként több kádere is van a szükségesnél, előválasztásra lesz szükség, de vannak vidékek, ahol meg kell találni és fel kell építeni a győzelemre esélyes jelölteket. A borsodi 6-os körzet ebből a szempontból átmeneti fázisban van. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója úgy látja, hogy ha nem a pártok döntik el, hogy Bíró Lászlót indítják a hétvégi választáson, hanem előválasztást tartottak volna, akkor jobban el tudták volna magyarázni a választóknak a tétjét a választásnak.

A Nézőpont Intézet igazgatója úgy látja, az előválasztás kommunikációs szinten jól hangzik, most biztosan előkerült majd ellenzéki oldalon, hiszen a vesztes jelöltet nem így választották ki, de sok a gond vele, például kérdés, hogy van-e 106 körzetben több megfelelő jelölt az ellenzéki térfélen.

Pulai András a kormánypárti jelöltet sem tartja különösebben jó választásnak, viszont jól támaszkodott édesapja reputációjára és az elképesztő kormánypárti támogatására, a helyi és országos médiatámogatásra.

A Fidesz sokat dolgozott itt a győzelemért, és jobban el tudta magyarázni választóinak az esemény jelentőségét.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×