Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.64
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő Bakos Ilona háziorvos fogadja a betegek telefonhívását miskolci rendelőjében 2020. március 24-én. A háziorvosok lehetőség szerint csak telefonon tartják a kapcsolatot a betegeikkel. Csak nagyon indokolt esetben tanácsos a betegeknek személyesen felkeresni őket.
Nyitókép: MTI/Vajda János

EESZT-változás: a betegek és az orvosok dolga is könnyebb lett

Június elsejétől jóval több adat érhető el az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszerében.

2020. június 1-ével a közfinanszírozott szolgáltatók után a magánegészségügyi szolgáltatók is kötelezően megjelennek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), így

a kezelőorvosok számára több információ áll majd rendelkezésre

a betegekről. Vagyis lekérdezhetik a gyógykezeléseiket és a gyógyszerelésüket, de hozzáférnek az ambuláns lapokhoz, vagy zárójelentésekhez is – magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó Állami Egészségügyi Ellátó Központ EESZT Fenntartási és Üzemeltetési Főosztályának vezetője.

Szabó Bálint megerősítette, a magánszolgáltatóknak eddig is volt lehetőségük csatlakozni az EESZT-hez, tehát korábban is megoszthatták az információkat, ahogyan a betegeik közfinanszírozott ellátásaikról is tájékozódhattak. De

nemcsak a kezelőorvosok férhetnek hozzá az adatokhoz, hanem maguk a betegek is

áttekintésben láthatják 2017 óta a betegútjukat. Ez momentán az eeszt.gov.hu portálon, egy ügyfélkapus azonosítást követően, a TAJ-szám megadása után tekinthető meg – ismertette a szakember, hozzátéve: ha valakinek nincs online hozzáférése, akkor bármely Kormányablakban is lekérhetők az adatok.

A koronavírus-helyzetben az új rendszer nagy segítség, elsősorban a gyógyszerkiváltás szempontjából, hiszen az idősebb betegek helyett a hozzátartozóik, segítőik is megtehetik ezt. Szabó Bálint szavai szerint

a rendszer hibátlanul vizsgázott.

Emlékeztetett, a betegeket és az ellátókat is arra szólították föl, hogy minél kevesebb érintkezéssel oldják meg a betegségekhez kapcsolódó ügyintézést, így elektronikus receptekre váltsák ki a szükséges gyógyszereket, sőt, leleteikért se keressék föl a különféle vizsgálóhelyeket, laborokat, hanem azokhoz is az EESZT-ben férjenek hozzá. Továbbá elektronikusan rendelhetővé vált több gyógyászati segédeszköz is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×