Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
322.17
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Varga Ivett, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új vezérigazgatója a BKK fővárosi irodaházában 2020. február 13-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A BKK is nyögi a járványhelyzetet

Csaknem 90 százalékkal esett az utasszám a Budapesti Közlekedési Központ járatain a járványveszélyhez kapcsolódó intézkedések miatt, ezáltal a menetdíj-bevételek is jelentős mértékben csökkentek az elmúlt időszakban – mondta az InfoRádiónak a BKK vezérigazgatója.

A járványügyi intézkedések bevezetése óta jelentős mértékű, 80-90 százalékos utasszámcsökkenés figyelhető meg a fővárosban, vannak vonalak, ahol a korábbihoz képest a 10 százalékot sem éri el a kihasználtság. Ezzel párhuzamosan a jegyártevebétel is érezhetően visszaesett, részben a kijárási korlátozásoknak, részben pedig a munkáltatók által bevezetett otthoni munkavégzésnek köszönhetően – ismertette az InfoRádiónak Varga Ivett.

Bár egyelőre csak becsülni tudják, de a társaságnak a járványügyi intézkedések következtében jelenkező többletköltsége több tízmilliós nagyságrendű is lehet – tette hozzá a BKK vezérigazgatója. Ezt elsősorban a takarító- és fertőtlenítő eszközök, illetve sokkal inkább a szolgáltatói oldalon biztosított fertőtlenítések és többlettakarítások, továbbá a munkavállalói védőfelszerelések generálják, amelyek beszerzése folyamatos.

Varga Ivett újfent hangsúlyozta, a járványhelyzet miatt

az állások, valamint a bérek kifizetése nincs veszélyben.

A társaságcsoport, a saját bevételein túl, a 2020-as költségvetés alapján mintegy 105 milliárd forint összegű támogatást kap a Fővárosi Önkormányzattól, amelyet teljes egészében, az eredeti ütemtervtől eltérően is le tud hívni, ha és amennyiben arra szükség van. Ami természetesen – jegyezte meg a BKK vezérigazgatója – a bérek kifizetésére is felhasználható, így jelenleg azokat veszély nem fenyegeti. „Ilyen szempontból a társaságcsoport finanszírozása stabil.”

Bár egyelőre nem prognosztizálható, hogy milyen hosszú lesz a járványhelyzet,

a BKK-nál az üzleti terv újragondolása megkezdődött.

A vezérizgató közlése szerint rövid távon elsősorban olyan megtakarításokban gondolkodnak, ami semmiképpen nem a béreket, vagy a munkavállalókat érinti, hanem sokkal inkább a menedzsment szintű költségeket, és minden olyan szerződést, amely átmenetileg felfüggeszthető, halasztható.

Varga Ivett jelen pillanatban úgy látja, hogy a Fővárosi Önkormányzat által biztosított 105 milliárd forint a pandémiás helyzet áthidalására elegendő lesz, de miután a BKK is kötelező közszolgáltatást lát el, hosszú távon mindenképpen szükség lehet ezt állami forrásokkal kiegészíteni. Hiszen vannak szektorok, ágazatok, ahol a mostani helyzetben sem lehet felfüggeszteni a tevékenységet, ilyen fontos munkát végeznek például az egészségügyi dolgozók, de a közösségi közlekedés szolgáltatást ellátók is, akár országos, akár helyi szinten is, amelyek jelentős bevételkiesést szenvednek el, és jó lenne központi támogatással is megtámogatni őket – jegyezte meg a vezérigazgató.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×