Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
321.64
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Nem nyugodtak a budapesti színházak, fontos tárgyalás vár rájuk a héten

Ezen a héten találkoznak a főváros és a budapesti színházak vezetői, hogy tárgyaljanak a teátrumok jövőjéről. A fideszes kormánytöbbség ugyanis egy új törvénnyel átalakította a teátrumok finanszírozásának rendszerét, és az állami támogatásért cserébe nagyobb befolyást szerez az intézmények fölött.

Az állami finanszírozás alá kerülő színházakban az állam is bele fog szólni a vezető kiválasztásába – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón is beszélt erről.

„Van, ami nem maradhat következmények nélkül. Úgy gondoljuk, hogy a Gothár-ügynek kell, hogy legyenek következményei, és az nem tekinthető ilyen következménynek, hogy annak az igazgatónak a haja szála sem görbül, aki az ügyet egy éven keresztül eltusolta, úgy, hogy saját bevallása szerint is tudott róla – fogalmazott a kancelláriaminiszter. – Ettől egyébként még akár független is lehetne a törvénymódosítás, hiszen a helyzet az, hogy van önkormányzati és állami fenntartású intézmény, és ha az önkormányzati fenntartású intézményt az önkormányzat tartja fenn, akkor azzal nekünk semmi dolgunk nincs. Ha az állami intézményt az állam tartja fenn, akkor ahhoz az önkormányzatnak nincsen semmi köze. Ám ha egy önkormányzati intézmény, adott esetben egy önkormányzati színház jelentős közpénzeket szeretne kapni a központi költségvetésből, akkor úgy gondoljuk, és ezt egyébként a Gothár-botrány megerősíti, hogy

az államnak szerződést kell kötnie a fővárossal,

ami egyébként a színházaknak is az érdekében áll, mert ebben a hosszútávú kiszámítható finanszírozást tudjuk biztosítani – emelte ki. – A törvény világosan és egyértelműen tartalmazza, hogy semmilyen formában

a színházak művészeti szabadságába beavatkozás nem történhet,

ez a magyar alkotmány alapján is így van, de így van külön az elfogadott törvény szerint is.”

A Trafó Kortárs Művészetek Házának ügyvezető igazgatója mégsem nyugodt. Barda Beáta örül annak, hogy a független színházak állami támogatása nem szűnik meg, de aggódva várja, hogy mennyi pénzt kapnak, és melyik teátrum lesz a fővárosé, illetve az államé, vagyis ezentúl ki fog beleszólni a vezetők kiválasztásába. „Lássuk meg, hogy mi fog történni, lássuk meg, hogy mikor történik meg, mert az sem mindegy, ahogy az sem, hogy mit jelent az a gyűjtőfogalom, hogy függetlenek. Továbbá hogy ez kiket érint, és mennyi pénzt fognak rájuk fordítani” – fogalmazott.

A főváros és a színházak vezetői ezen a héten találkoznak, hogy megbeszéljék a részleteket – tájékoztatta az InfoRádiót a Trafó vezetője. Ezen a tárgyaláson várhatóan már a Vígszínház igazgatója is részt vesz. Eszenyi Enikő ugyanis múlt héten hétfőn nem ment el az új törvény elleni tüntetésre. Azt ATV Híradójának azt mondta, hogy

mindent szakmai úton kell elintézni, itt pedig politikai térbe került a diskurzus.

Mint fogalmazott, „a megfelelő szakemberek bevonásával elemzik a kialakult helyzetet.” Az elfogadott törvény „előírja, hogy a kormány és a fővárosi önkormányzat által közösen finanszírozott intézmények esetében finanszírozók állapodjanak meg a színházak működési rendjében, tehát én nagyon szívesen állok rendelkezésre; a két fél közötti megállapodás kialakításában, hogy úgy mondjam, tevőlegesen szívesen részt veszek” – tette hozzá.

„Távol maradni is politika, Enikő!”

Közben az Index arról számolt be, hogy A diktátor című darab vasárnap esti előadása végén egy transzparensen üzentek a nézőtérről a Vígszínház igazgatójának, miszerint „Távol maradni is politika, Enikő!”. Egy olvasói beszámoló alapján vélhetően nem nézők demonstráltak ekképpen, hanem olyanok, akik az előadás végén rohantak be a nézőtérre. A jelen lévő Eszenyi Enikő pedig meg is tapsolta a véleménynyilvánítást, amelyre sem a színészek, sem a nézők részéről nem érkezett különösebb reakció – olvasható a portálon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×