Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318.28
bux:
127943.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Gulyás Gergely: utakat nyitunk a szabadságban a jólét felé

A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint a mögöttük hagyott kilenc év az ország rendszerváltoztatás utáni történetének legsikeresebb időszaka. Gulyás Gergely a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán, Budapesten kiemelte: Magyarország önbizalmában, gazdaságában, biztonságában és jövőképében egyaránt megerősödött.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ország helyzetéről szólva úgy fogalmazott: erősödő falvak, városok, Tarlós István főpolgármester és kerületi polgármesterei munkájának köszönhetően Budapest a dualizmus időszaka óta nem látott mértékben fejlődő, immár világszerte csodált főváros.

Arról is beszélt, hogy a Fidesz és szövetségesei bár távolról sem tökéletesek, számukra a kormányzás eszköz, megtisztelő lehetőség az ország szuverenitásának megőrzéséhez, a nemzeti szuverenitás megerősítéséhez, ahhoz, hogy utakat nyissanak a szabadságban a jólét felé.

Kiemelte: a kormányzásnak azok is a nyertesei, akik nem a Fidesz-KDNP-re szavaztak, és azok is, akik nem szeretik őket. Sőt az ellenzéki politikusok is, akiknek alkalmatlansága bármilyen nyilvánvaló, mégis sokkal kevésbé látványos ellenzékben, mint kormányon. Ellenzékből nem tudják csődbe vinni az országot, ami kormányon sikerült nekik - folytatta. Ellenzékben szabadon tiltakozhatnak a kormány politikája ellen, mert tudják, nem ők vannak hatalmon, akik véresre verettek tüntetőket, szemeket lövettek ki azonosító szám nélküli rendőrökkel, hogy Gyurcsány Ferenc is ünnepnek érezhesse az 1956-os forradalom 50. évfordulóját. Úgy fogalmazott: az ellenzék egységét ma a magyar Molotov-Ribbentrop-paktum biztosítja, melyet 2018 után Gyurcsány Ferenc "egyetlen momentum alatt megkötött a Jobbikkal".

Szijjártó Péter: Európa legsikeresebb pártja a Fidesz

A bevándorláspártiak megnyitják a határokat az illegális bevándorlók előtt, majd nyomást helyeznek a többi országra, hogy fogadják be és osszák szét őket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán, Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: Európa legsikeresebb pártjának kongresszusa a mai, ez az európai parlamenti választáson is bebizonyosodott. Ez kellő önbizalmat ad a következő idő csatáihoz - vélekedett. Hangoztatta: "mindegy, milyen nyomást helyeznek ránk" Európa bevándorláspárti erői, ide egyetlen illegális bevándorló sem jöhet be. Csak Magyarország döntheti el, ki jöhet ide és "kikkel akarunk együtt élni".

Varga Judit: elvárjuk az identitásunk tiszteletben tartását

Az igazságügyi miniszter arról beszélt: nem várják el, hogy mások is Magyarország útját járják, nem kritizálnak másokat, de a magyar kormány elutasítja a kettős mércét és elvárja, hogy az EU tartsa tiszteletben a tagállamok identitását.

Kósa Lajos: az ellenzék háborúzni akar

Az ellenzék teljes alkalmatlansága és kilátástalansága áll szemben hozzáértő emberek sokaságával az októberi önkormányzati választáson - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke vasárnap Budapesten, a nagyobbik kormánypárt 28., tisztújító kongresszusán.

A politikus szerint míg a kormánypárti polgármesterjelöltek építeni, fejleszteni akarnak, az ellenzékiek háborúzni.

Megjegyezte azt is: a szegediek helyében elkezdene aggódni, mert amikor az Európai Parlament korábbi elnöke, Martin Schulz Szegeden járt, Botka László MSZP-s polgármestert megbízható embernek nevezte, és azt mondta, ott szeretik a migránsokat. "Összefogva a kormánnyal tudjuk megvédeni magunkat, az országot, településeinket" - hangoztatta a kampányfőnök.

Budapestről szólva Kósa Lajos azt mondta: csak egy jelölt, Tarlós István főpolgármester, az ország legtapasztaltabb önkormányzati politikusa alkalmas a város vezetésére. Ő olyan csapattal néz szembe, amelyikben van "egy proteinsámán, egy celebmatador és Karácsony, aki még Gergelynek is alkalmatlan, ezért szólítja mindenki Gerinek" - közölte az ellenzéki főpolgármester-jelöltekről.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×