Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.97
bux:
131349.71
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Áder János köztársasági elnök és Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (j) a Parlament előtti Kossuth téren tartott Szent István-napi ünnepségen, ahol felvonták Magyarország lobogóját 2019. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Áder János: vannak még beteljesületlen álmaink

"Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk" - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-i tisztavatáson mondott beszédében Budapesten.

Áder János leszögezte: a magyarok sok álmából - demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság - valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára.

Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket - mondta az államfő. Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni - tette hozzá.

A köztársasági elnök leszögezte: a katonákon is múlik, "hogy hazánk olyan maradhasson, amilyennek Szent István megálmodta, amilyennek több mint ezer év magyarjai megtartották: hogy szabad, erős, független, európai ország lehessen". Közölte:

az ünnepnapok arra is intenek minket, "ne felejtsük, milyen sok közös erőfeszítésünk van mindabban, ami ma már természetes számunkra, hogy szabadságban élünk".

A néhai német kancellár, Helmut Kohl szavait idézve kijelentette: a magyarokat "mély szabadságvágyuk" teszi értékessé Európa számára. "Magyarországnak szüksége van Európára, de Európának is szüksége van Magyarországra" - idézte Helmut Kohlt az államfő, hozzátéve: "ez ma sincs másként".

Magyarságunk és európaiságunk több mint ezer esztendeje összetartozik - jelentette ki Áder János.

Az államfő azt mondta:

30 év után emlékezni kell március 15. első, félelem nélküli megünneplésére, az '56-os forradalmárok újratemetésére, a keletnémet menekültekre, a Magyar Távirati Iroda tudósítására, amelyben először nevezhette ismét Szent István ünnepének augusztus 20-át.

1989-ben "olyan országot teremtettünk, amelyet mindenestül a magunkénak mondhatunk", jogrendjét, intézményeit, írott és íratlan szabályait, hagyományait - jelentette ki a köztársasági elnök. "1989 megtanította nekünk, hogy a szabadság nem ölünkbe pottyanó ajándék, hanem a közös munka gyümölcse".

Áder János szerint harminc év után joggal lehetünk büszkék "az aprólékos, kitartó munkára, ahogy tégláról, téglára bontottuk le a hazugság birodalmát, hogy helyén polgári demokráciát építsünk".

A honvédtisztjelöltekhez szólva az államfő azt mondta: a legtöbben 1989 után születtek azok közül, akik most ünnepélyesen esküt tesznek, tehát "fiatalabbak a visszaszerzett magyar szabadságnál". Büszkén viselhetik azt a magyar címert, amely a "Szent Koronával hirdeti, hogy a mi történelmünk egy bátor királlyal kezdődött". Katonai esküjük arról szól, hogy a hazát az életük árán is megvédik - tette hozzá az elnök, kiemelve, hogy az élet árán is vállalt hűség a ragaszkodás végső bizonyítéka.

Áder János felidézte, hogy a tisztjelöltek elődei közül sokan vállalták Vörösmarty Szózatának parancsát az elmúlt századok során: "Itt élned, halnod kell". Hozzátette, hogy a Szózatban a "jobb kor" bizodalma is ott van. Azé a koré, amikor már nem kell meghalni a szabadságért, de élni és dolgozni annál inkább kell érte - jelentette ki az államfő, kiemelve:

"ezért a jobb korért küzdöttünk 1989-ben, ennek feltételeit teremtettük meg az elmúlt harminc esztendőben".

"Ennek a megőrzését kérjük most önöktől" - szólt a honvédtisztjelöltekhez az államfő, hozzátéve: a "jobb kor", a szabadság kora, közös életünk biztonsága az ő munkájától is függ.

Áder János hangsúlyozta: "hála első királyunknak és az őt követőknek, hála mindazoknak a magyaroknak, akik szabadságot és biztonságot teremtettek ebben a hazában".

Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott: "csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani", (...) "a szabadság másokkal is megosztva nem fogy, hanem erősödik, s annál bizonyosabban áll, minél többen lehetnek részesei".

Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Hamarosan jön az EKB kamatdöntése!

Hamarosan jön az EKB kamatdöntése!

Hamarosan érkezik a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről. Egy hónappal ezelőtt az európai gazdasági és piaci szakértők nagy része egy viszonylag nyugodt 2026-os évet vártak monetáris politikai szempontból, a januári világgazdasági események azonban a várakozások újragondolására késztették a döntéshozókat és a befektetőket is. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése várhatóan nem maga a döntés, hanem az lesz, hogy a közelmúlt eseményei mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×