Infostart.hu
eur:
380.34
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Szülői ágyakat kapnak a kórházak

A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója.

Gondos Miklós - az ágyakból szintén részesülő Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban - elmondta, a fenntartásukba tartozó kórházak igényei és a rendelkezésre álló források alapján

158 fotelágyat, 181 összecsukható és 40 fix ágyat terveztettek és gyártattak le, és megkezdték a kiszállításukat is.

A gyártáskor ügyeltek arra, hogy az ágyak megfeleljenek a hatályos jogszabályoknak, moshatók és fertőtleníthetők legyenek, ne akadályozzák a kórtermekben folyó munkát, és ne legyenek balesetveszélyesek - mondta a főigazgató.

Kiemelte: a szülőknek kényelmesebb elhelyezést biztosító ágyak hozzájárulnak a szülők és a gyerekek lelki egyensúlyának megteremtéséhez.

Kérdésre válaszolva közölte,

a beszerzés 42 millió forint plusz áfából valósult meg.

Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója úgy fogalmazott, a középpontban mindig a beteg áll, és fontos, hogy a gyógyulásnak a családtagok is aktív részesei lehessenek, ezért minden kezdeményezést támogatnak, amely a betegellátást emberibbé, komfortosabbá teszi.

Kitért arra is, hogy a kormány az elmúlt időszakban jelentős egészségügyi fejlesztésekbe kezdett, amelynek részeként kórházakat újítanak fel, fejlesztik az informatikai parkot, új orvostechnikai eszközöket szereznek be és új centrumkórházakat építenek.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×