Infostart.hu
eur:
353.53
usd:
305.63
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) munkatársai szemétszállító járműbe - kukásautóba - rakják, majd elszállítják a főváros XII. kerületének egyik mellékutcájából a lakosság által előző nap a járdára kitett, majd guberálók által időközben jócskán széttúrt lomot. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

A katasztrófavédelemmel ígéri elvitetni a szemetet a kormány

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára Gémesi György politikai játszmájának tartja a mintegy száz települést fojtogató szemétszállítási káoszt. A szolgáltatóval közben nem tárgyal a szemétgazdálkodás állami felelőse, az NHKV, és a katasztrófavédelemtől sem kapnak információkat.

Továbbra sem viszik el sok településen a vegyes hulladékot, a Zöld Híd Zrt. ugyanis nem tudja vállalni. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) már hat tárgyalási időpontot mondott le - mondta az InfoRádiónak Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Zrt. igazgatója.

"Pénteken késő este, szombaton és vasárnap is tárgyaltunk a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal. Nagyon korrektek voltak a kollégák: minden létező adatot, információt átadtunk nekik, ami az esetleges közös munkához kell, de visszajelzést még nem kaptunk" - adott helyzetjelentést Gyenes.

A szolgáltatás ellentételezése a keddi napig nem érkezett meg a cég számlájára,

ezért reggel újra beküldte a működéshez szükséges papírokat az NHKV-hoz, akik egyébként lemondták az általuk ajánlott hétfői, hatodik tárgyalási időpontot. Egyúttal Gyenes a Pest és a Nógrád Megyei Kormányhivatalokat is felhívta, hogy cselekedjenek, mert a hulladékhelyzet kezd egyre súlyosabbá válni.

A hétfői napon huszonöt településen maradhatott elszállítatlan kommunális hulladék, de hatvannál is több településen maradhatott kint zöldhulladék.

Gyenes Szilárdnak nincs tudomása arról, hogy más hulladékos céggel dolgoztat-e az állam, de úgy gondolja, azok is biztosan bajban vannak a rezsicsökkentés óta, a hulladék-elszállítási ágazatban rendkívül kevés a pénz. Példaként említette, hogy volt olyan település, ahol civilek szervezték meg a zöldhulladék begyűjtését, ami így jutott el a Zöld Hídhoz.

Megoldási javaslata mindenesetre van.

"Azt tartanám a legpraktikusabbnak, ha a katasztrófavédelem jelölne ki az országban felszabaduló néhány hulladékszállító járművet, és azokat kirendelné a mi munkák támogatására, mi pedig megkapnánk a pénzt az NHKV-tól."

A Magyar Idők írt arról, hogy a Zöld Híd Zrt. korábbi elnöke, Hertel László, Sződ község polgármestere lemondásra szólította fel Gémesi Györgyöt (aki a Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke) és Gyenes Szilárdot, illetve a november 5-i elnökségi ülésen a lemondatukat tervezi. Ezzel Gyenes nem foglalkozik, hiszen ő nem az önkormányzati társulás tanácsának a tagja, nem polgármester. Az ő mandátuma Gémesi György, a társulás vezetőjének a mandátumához van kötve, és 2005 óta dolgozik ezzel az önkormányzati közösséggel. "Sokszor volt már nehéz helyzet, de mindig kiálltak mellettem és a munkatársaim mellett" - tette hozzá.

Az államtitkár szerint politikai játszma zajlik

Kedd délután a kormány is megnyilvánult az ügyben: Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára leszögezte, hogy

a kormány biztosítja a szemétszállítást,

és felháborítónak nevezte, hogy a Zöld Híd nem látja el szerződéses feladatát. Szerinte

"a kft.-t irányító »LMP-s« Gémesi György gödöllői polgármester politikai játszmába kezdett, de a kormány nem enged a zsarolásnak".

A gyorsan változó helyzetben késő délelőtt hirdették meg délután fél 1-re a tájékoztatót, ahol erről beszélt az államtitkár. A rövid sajtótájékoztatón, amin nem lehetett kérdéseket feltenni, Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: a katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére, illetve elvégzésére.

A szemetet egyelőre tehát a katasztrófavédelem bevonásával tervezi elszállíttatni a kormány, ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is megerősítette a múlt csütörtöki Kormányinfón.

Gémesi György: azt tudják elvégezni, amire van pénz

Az üggyel kapcsolatban Gémesi György azt mondta, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a pénteken kezdődő háromnapos tárgyaláson mindenféle tájékoztatást megkapott, azóta viszont nem történt semmi. A gödöllői polgármester úgy vélekedett: a katasztrófavédelem dolgozik rajta, hogy valamilyen formában ellássa a szolgáltatást.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára, amelyben a miniszter üzleti zsarolásnak nevezte a társaság leállását, úgy reagált, nem zsarolásról van szó, hanem arról, hogy csak olyan szintű szolgáltatást tudnak végezni, amilyen a számlán lévő pénzből kitelik.

Fidesz: a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását

A Fidesz nevében Vécsey László országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón felszólította Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget az előállított helyzetért, minél előbb kezdje meg a károk helyreállítását, ha pedig erre nem hajlandó, akkor a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását.

Az LMP szerint véget kell vetni a fideszes vezetés alatt álló "kukaholding", vagyis a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ámokfutásának, megfelelő finanszírozással kell működőképessé tenni a szemétszállítás rendszerét, amibe a településeknek ismét beleszólást kell biztosítani.

Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a problémákat a szektor 2011-es államosítására vezette vissza, amikor "betiltották" a nem állami közszolgáltatók működését, a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a díjakat, miközben a szolgáltatókat újabb adókkal, költségekkel sújtották.

A társaságok jó része emiatt alulfinanszírozottá vált, majd csődközeli helyzetbe került, ráadásul a díjbeszedés is a "kukaholdinghoz" került, amely gyakran késve és kevesebbet oszt vissza számukra, miközben saját vezetői milliós fizetéseket kapnak - mutatott rá.

Schmuck Erzsébet lehetetlen helyzetnek nevezte, hogy a katasztrófavédelem száll be a szemétszállításba, és feltette a kérdést: a kényszerűen odaszervezett kéményseprők, a méltatlanul alulfizetett tűzoltók vagy az árvízvédelmi szakemberek hivatottak-e pótolni a hulladékgazdálkodás lepusztított rendszerét.

A politikus szerint a veszteséges holding "mindenkit magával ránthat".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×