Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Alig bírta abbahagyni, legalább 130 sebet ejtett áldozatán a késelő

Letartóztatta a budapesti Havanna-lakótelepen történt gyilkosság gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken.

A gyanú szerint a férfi július 20-án este ismerkedett meg a sértettel, és együtt felmentek a gyanúsított által bérelt Havanna-lakótelepi lakásba. A két férfi alkoholt fogyasztott, majd egy szóváltás után a feltételezett elkövető egy 9 centiméter pengehosszúságú késsel legalább 130 szúrt és vágott sebet ejtett a sértetten, aki meghalt. A gyanúsított ezután távozott a helyszínről, majd július 22-én tettéről bejelentést tett a rendőrségen.

A bíróság a kényszerintézkedést egy hónapra rendelte el, és a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával, valamint azzal indokolta, hogy a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértéke alapján tartani lehet a gyanúsított szökésétől vagy elrejtőzésétől. Ezen kívül fennáll a bűnismétlés veszélye is:

a férfi kábítószerfüggő, mentális zavarai miatt pszichiátriai kezelés alatt állt, kiszámíthatatlansága további erőszakos bűncselekmények fokozott kockázatát rejti magában

- tették hozzá.

A gyanúsított nem a bejelentett lakóhelyén élt, a tartózkodási helyét nem jelentette be a hatóságoknak. Több évig élt külföldön, vélelmezhetően külföldi kapcsolatrendszere van.

A férfi cselekménye - bizonyítottság esetén - "különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megállapítására lehet alkalmas" - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×