Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.94
bux:
145978.11
2026. november 3. kedd Győző
Gémesi György, az Új kezdet elnöke, a Lehet Más a Politika (LMP) új parlamenti frakciójának tagja a siófoki Fő téren tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón 2018. április 27-én. Gémesi György a sajtótájékoztatón közölte: megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét. Országgyűlési képviselői mandátumát felveszi, az alakuló ülésen részt vesz, de a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztsége közti összeférhetetlenséget a törvényes határidőn belül feloldja.
Nyitókép: MTI/Varga György

Jelentős fordulat a szemétbotrányban

A többség kezdeményezésére lemondott az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnökségi tisztségéről Gémesi György. Gödöllő polgármestere az InfoRádiónak azt mondta: nem a Zöld Híd Nonprofit Kft. gazdálkodott rosszul, a megfelelő forrás hiányzott a szemétszállításhoz.

"A Fidesz-irodában aláírták polgármesterek azt a napirendi ponti kezdeményezést, amelyben lemondásra szólítanak fel. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy pártgyűlésen, mert nem az eredeti napirendi pontot fogadták el, hanem azt terjesztették elő, hogy a visszahívásomról döntenek, majd azonnal válasszunk meg valakit elnöknek. Ez nem így működik, a két napirendi pont nem tárgyalható egy nap" - számolt be a történtekről az InfoRádióban Gémesi György (Gödöllői Lokálpatriota Klub). Hozzátette: a lemondás vagy visszahívás utáni testületi ülésig minimum 3 hétnek kell eltelnie, a szabályok szerint ekkor választhatnak csak új elnököt.

Az eljárás végül okafogyottá vált, mert Gémesi György lemondott.

"Én magam, tudomásul véve, hogy a Fidesz-központban másként döntöttek, lemondtam az elnökségi tagságról.

Ez azt jelenti, hogy ügyvezető igazgatóként viszem az ügyeket három hétig a társulásban, amely új elnököt fog választani" - mondta Gémesi. Világosan kell látni, hogy a felelősség kérdésének megállapítására szükség van - tette hozzá.

A felügyelőbizttság szerint nem akadályozták a működést

A Zöld Híd Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága szerint nem hátráltatták a hulladékszállítás működését a társaság vezetői: közleményük szerint Gémesi György (Gödöllői Lokálpatriota Klub) az előírásoknak megfelelően irányította a társaságot, a megbízott ügyvezető igazgató utasításai pedig a feladatok szakszerű elvégzésére irányultak.

Ezzel kapcsolatban Gémesi György közölte: a felügyelőbizottság megállapította, hogy

semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, amely ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, valamint nem adtak politikai utasításokat a cégnek.

A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta - tette hozzá Gémesi György, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem "egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés".

Vizsgálat következik

Sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált.

Közölte: felkér a héten egy nemzetközileg auditált céget arra, állapítsák meg, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Gémesi György szerint a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni.

Politikai játszma lett

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára korábban arról beszélt: felháborítónak tartja, hogy a Zöld Híd Kft. nem látja el szerződésben foglalt feladatait, és nem szállítja el több mint 110 településről a szemetet. "De nemcsak hogy nem szállítja el, hanem a megbízását sem adja vissza. Nem tesz eleget azoknak a szerződéses kötelezettségeknek, amelyeket az önkormányzatokkal szemben vállaltak. Az LMP-s Gémesi György irányította kft. politkai játszmát kezdett. A kormány nem enged a zsarolásnak. Szemét nem marad elszállítatlanul, mindenhol biztosítjuk a szemétszállítást" - sorolta az államtitkár.

Gémesi György szerint a Zöld Híd Kft. a korrekt ellátáshoz szükséges összegnél havonta 120-130 millió forinttal kevesebb forrást kapott. "Körülbelül 1,1-1,2 milliárddal kapott a Zöld Híd kevesebbet a kukaholdingtól, mint amennyire szüksége van. Ezt tavaly megkapta - mitől lett volna kevesebb a költség, mint tavaly?"

Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő szerint Gémesi György, illetve a Zöld Híd vezetése nem gazdasági, hanem politikai okokból döntött a szemétszállítás felfüggesztése mellett. A politikus hangsúlyozta: ki kell deríteni, hova lett az a pénz, amit a nonprofit kft. folyamatosan megkapott az államtól és az önkormányzatoktól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×