Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
325.47
bux:
146179.05
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Emelt ápolási díj: csak félig elégedettek az érintettek

Hiába biztosítottak lehetőséget másfél éven át az érdekképviseleteknek arra, hogy szakmai ajánlásokat tegyenek a díjemeléssel kapcsolatban, a bejelentésről csak a sajtóból értesültek.

Üdvözli a kormány ápolásidíj-emeléséről szóló bejelentését az ezért küzdő hat országos érdekképviselet, de nem ért egyet azzal, hogy a díjemeléssel különbséget tesznek ápolt és ápolt személy között. Véleményük szerint

az ellátási szükségletnek kell meghatároznia a díjszabást

- fogalmazott az InfoRádióban Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke.

"A 15 milliárdos költségvetési fedezet már érdemi előrelépés" - fogadta a döntést az érdek-képviseleti vezető. Azzal viszont nem tud egyetérteni, hogy bár a bejelentés alapján vélhetően 50 ezer forintos emelést kapnak a 18 év alatti gyermekeket nevelő családok, a többiek viszont csak 15 százalékos emelést kapnak, ami azt jelenti, hogy

ha egy ápolt elmúlik 18 éves, jelentősen csökken az utána járó támogatás.

Az érdekvédők tovább küzdenek azért is, hogy mindenki az állapotának megfelelő szakmai segítséget kapja, hiszen ha például egy mozgásában akadályozott tornáztatásban részesül, azt később majd nagyobb eséllyel lehet könnyebben megemelni otthon.

Az érdekképviseletek és a kormány között tavaly március óta zajlottak az egyeztetések, hogy rendezzék az ápolási díjban részesülők ügyét, ám mint Kovács Ágnes elmondta, arról csak a sajtóból értesültek, hogy a szerdai kormányülésen már döntöttek is az ápolási díjjal kapcsolatos intézkedésről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×