Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző

Folytatódott az egyeztetés az ápolási díjról

Folytatódtak az egyeztetések az ápolási díj mértékéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a mozgáskorlátozottakat, autistákat, vakokat és gyengénlátókat, a siketeket és siketvakokat képviselő szervezetek képviselőivel.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint üdvözölték, hogy körvonalazódik az ápolási díj ügyének tényleges megoldására törekvő komplex kormányzati intézkedés, de szeretnék, ha a megbeszéléseken a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség is részt venne.

Az érdekképviseletek egyetértettek abban, hogy az ápolási díjban részesülők jogviszonyát munkaviszony jellegű egyéb jogviszonyként kell rendezni. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a közlés szerint azt mondta, szóba kerültek a meglévő pénzbeli ellátások, és egyeztettek arról is, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek járó ellátások vonatkozásában az ápolási díj folyósításának időszaka számítson bele a biztosítási időbe, ahogy a nők kedvezményes nyugdíjába is szeretnék, ha beszámítana az ápolási díj teljes időtartama. Jelezte: felvetődött a gyermekek után járó ellátások, így a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj ápolási díjjal összefüggő szabályozásának igénye is.

A MEOSZ tájékoztatása szerint az Emmi képviselői azt mondták,

a kormány nyitott ezekben a kérdésekben, ezek megoldása a rövid távú terveik között szerepel.

Az érdekvédelem bízik ápolási díj ügyének mielőbbi rendezésében, mivel - mint írták - valódi megoldására törekvő konstruktív egyeztetések zajlanak, amelyek során az érintett tárcák képviselői a korábbi kereteket átlépve előre mutatóan gondolkodnak a probléma megoldásán.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×