Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.94
bux:
145978.11
2026. november 3. kedd Győző
Gál Csilla a gyermekét fogja salgótarjáni otthonában 2018. szeptember 27-én. A 11 éves Rett-szindrómás kislány teljes ellátásra szorul. A kormány konzultációsorozatot indított az otthonápolás megbecsüléséről, célja, hogy javítsa az e tevékenységet végzők helyzetét.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Döntött az ápolási díjak emeléséről a kormány

Megemeli az ápolási díjak összegét a kormány 2019-től - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádióban. Novák Katalin hozzátette: a jövő évben mintegy 15 milliárd forintos költségvetés áll rendelkezésre, amely összeg a következő években tovább emelkedhet.

Szerdán döntött arról a kormány, hogy azoknál a családoknál, akiknél tartósan beteg, illetve önellátásra képtelen gyermek él, és a szülők gondoskodnak róla, gyermekápolási díjat vezetnek be.

Ennek összegét jövő januártól egységesen 100 ezer forintban határozták meg

– közölte az InfoRádióval az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin kiemelte: ez a mostani háromszorosát jelenti. A díjat utána évente ütemezetten úgy emelik meg, hogy az összege 2022-ra elérje az akkori minimálbér összegét – tette hozzá.

Ahol több beteg gyermeket is gondoznak, a szülők másfélszeres díjat kapnak – közölte az államtitkár.

Azok, akik nem a gyermekeikről gondoskodnak, hanem más közeli hozzátartozót ápolnak, szintén emelést kapnak:

januártól 15 százalékkal, majd a következő három évben évente 5-5 százalékkal nő a támogatás

– fejtette ki.

Összesen 50 ezer családot érint a döntés, ezek közül 17 ezerben van önellátásra képtelen beteg gyermek. Az intézkedésre a jövő évi büdzsében 15 milliárd áll rendelkezésre – közölte Novák Katalin.

Az otthonápolás ügyében civil szervezetek több alkalommal is tüntettek, a díj emelését és a tevékenység munkaviszonyként való elismerését követelve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×